2007. január 28.
Az elmúlt két napban 4 kedves levelet is kaptam távoli ismerősöktől, ismerősök ismerőseitől, illetve ismeretlenektől, akik mind azt szerették volna megtudni tőlem, hogyan jöhetnének Koreába dolgozni. Ez a 4 levél tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa. Amióta itt vagyok, szinte minden héten érkezik legalább egy érdeklődő levél. Én többnyire válaszolok is ezekre. De most arra jutottam, megírom amit tudok itt a blogon, és a későbbiekben mindenkit ide irányítok majd. Remélem, hogy ezt senki nem veszi rossz néven! Most kérem, hogy csak azok olvassák tovább ezt a bejegyzést, akiket érint! A többieket nem kívánom feleslegesen fárasztani.
Szóval! Következzenek a leggyakrabban feltett kérdések és a válaszaim.
1. kérdés: Nincs-e szükség az itteni magyar tanszéken valakire?
Nos, ha lenne, akkor nagy bajban lennék, mert az azt jelentené, hogy az én helyemre kerül. :) Komolyra fordítva a szót! Magyar tanszékünkön jelenleg 8 kolléga tanít: 3 koreai professzor, 2 magyar vendégtanár és 4 óraadó koreai tanár. Sokan vagyunk. Az óraszám pedig kevés. És ha jól tudom, akkor szeptembertől (amikor magyar kollégám szerződése lejár) már csak egy magyar lektora lesz a tanszéknek. És igen, én még maradni szeretnék! :) Úgy másfél évig.
2. kérdés: Mi kell ahhoz, hogy valaki itt taníthasson?
A levelek többsége általában kedves hangvételű, de volt már néhány, ami őszintén felháborított. Pl. az ilyen mondataival: Milyen mázlista vagy, hogy megszerezted ezt a melót! Vagy: Szerintem ezt én is simán meg tudnám csinálni stb. Nem kérdés, hogy szerencsém volt, de azért nagyon remélem, hogy ennél kicsit többről van szó. Ahhoz, hogy valaki lektor lehessen itt, kell, hogy előtte azért csináljon is egy-két dolgot. Természetesen követelmény az, hogy magyar szakos diplomája legyen. Aztán kell, hogy legyen doktori fokozata vagy már PhD-hallgató legyen. Kötelezően azt is elvárják, hogy minimum 2 évet felsőoktatási intézményben oktasson. Ez az alap. Ehhez jön még hozzá, hogy a jelölt némi tudományos munkássággal is rendelkezzék. Tanulmányok, publikációk, konferenciaelőadások, tanszéki munka, tudományos ösztöndíjak, pályadíjak. És! Hogy tanszéke, egyeteme ajánlja is őt! És csakis őt...
Én a magam részéről soha nem készültem Koreába. Igazából magáról a lehetőségről sem tudtam. Doktoranduszként filológiát tanítottam az ELTE-n, előre láttam az életemet kb.5 évre. Volt benne egy doktori terv, tanítás, ha kellek, és persze tudományos munka. Mindez kizárólag a régi magyar irodalom területére korlátozva. És tervben volt egy gyerek is. Azt gondoltam, így kerek a világ.
Aztán (épp könyvtárban voltam és egy tanulmányhoz kerestem anyagot) jött egy telefonhívás a tanszékemről. És egy kérdés: Elmennél 1-3 évre Szöulba tanítani? Rád gondoltunk...
Egy napom volt dönteni. (Erről majd egy későbbi bejegyzésben írok még...) És kb. 2 hónapom, hogy felkészüljek a megváltozott életemre.
Ezt a kérdést lezárva: mázlista vagyok, szerencsém volt, más is tudná jól csinálni ezt, de azért remélem, hogy nem véletlenül vagyok itt.
3. kérdés: Hogyan lehet itt Koreában munkát szerezni?
Nos, ha erre tudnám a választ, akkor bizonyára már a férjemnek is lenne a nyelvtanuláson kívül egyéb elfoglaltsága. Koreában más a helyzet, mint máshol a világon. Ide általában meghívólevéllel jön az ember, a saját országában választják őt ki. Biztosan nem lehetetlen munkát találni, sőt, erősen hiszem, hogy sikerülhet, ha az embernek van hozzá tudása, ideje, pénze, türelme és optimizmusa.
Egy belga ismerősöm egy hónapon át keresett itt munkát. Előtte Magyarországon volt évekig francia lektor, és legalább 5 nyelven anyanyelvi szinten beszélt. Ráadásul a koreai nyelv is elég jól ment neki. Az egyetemünkre is bejött, lektori állásban reménykedve, de nem járt sikerrel. Amikor elfogyott a pénze, kénytelen volt hazamenni. Általában csak ilyen történetekről tudok...
4. kérdés: Tudnék-e én valakinek munkát szerezni?
Azt hiszem, erre már nem is kell válaszolnom. A fentiekből minden világosan kiderül. De azért, hogy valóban érthető legyek: Sajnálom, nem.
5. kérdés: Úgy dolgozom itt, hogy nem is tudok koreaiul?
Nos, bevallom, ez a kérdés idegesít leginkább. Nem, nem tanultam otthon koreaiul. Most is csak kicsit tudok, és azt sem használom a munkám során. Válaszként egy kérdést teszek fel: melyik anyanyelvi lektortól várjuk el Magyarországon egy idegennyelvi tanszéken, hogy magyarul tanítson minket? Ha otthon természetes, hogy egy francia lektor franciául szól hozzánk, akkor miért akad ki bárki is azon, hogy én nem koreaiul tanítok? Akkor tulajdonképpen mi szükség lenne itt rám?
Tudom, hogy hibát követek el akkor, amikor a blogomban az itteni életemnek csak a derűs oldaláról írok. Ez sokakat félrevezethet és fellelkesíthet. De ilyen vagyok. Nem látom szükségét annak, hogy panaszáradattal fárasszak bárkit is. Ebből talán sok ember azt a következtetést vonja le, hogy lektornak lenni Koreában a világ legjobb dolga. Részben így van. De dolgozni, teljesíteni, alkalmazkodni itt is kell. Remélem, hogy ezt mindenki el is hiszi nekem.
Abban pedig őszintén bízom, hogy ezzel a bejegyzéssel senkit nem sértettem meg. És talán az is kiderül az írásomból, hogy nem csak azért akarok az emberek számára érdekes lenni, mert potenciális segítőtársat remélnek bennem.
Egyszer egy kedves barátom így mutatott be a főnökének: Ő Orosz Andrea, akinek a férje az Auchan igazgatója. Csak azért nem haragudtam meg rá, mert nagyon kedves barátom. :) De még a mai napig emlegetem neki...
Nos, nem akarok az az ember lenni, aki azért érdekes, mert Koreában dolgozik és talán tud munkát szerezni. Én én vagyok. Csak ennyi, nem több...
Szóval! Következzenek a leggyakrabban feltett kérdések és a válaszaim.
1. kérdés: Nincs-e szükség az itteni magyar tanszéken valakire?
Nos, ha lenne, akkor nagy bajban lennék, mert az azt jelentené, hogy az én helyemre kerül. :) Komolyra fordítva a szót! Magyar tanszékünkön jelenleg 8 kolléga tanít: 3 koreai professzor, 2 magyar vendégtanár és 4 óraadó koreai tanár. Sokan vagyunk. Az óraszám pedig kevés. És ha jól tudom, akkor szeptembertől (amikor magyar kollégám szerződése lejár) már csak egy magyar lektora lesz a tanszéknek. És igen, én még maradni szeretnék! :) Úgy másfél évig.
2. kérdés: Mi kell ahhoz, hogy valaki itt taníthasson?
A levelek többsége általában kedves hangvételű, de volt már néhány, ami őszintén felháborított. Pl. az ilyen mondataival: Milyen mázlista vagy, hogy megszerezted ezt a melót! Vagy: Szerintem ezt én is simán meg tudnám csinálni stb. Nem kérdés, hogy szerencsém volt, de azért nagyon remélem, hogy ennél kicsit többről van szó. Ahhoz, hogy valaki lektor lehessen itt, kell, hogy előtte azért csináljon is egy-két dolgot. Természetesen követelmény az, hogy magyar szakos diplomája legyen. Aztán kell, hogy legyen doktori fokozata vagy már PhD-hallgató legyen. Kötelezően azt is elvárják, hogy minimum 2 évet felsőoktatási intézményben oktasson. Ez az alap. Ehhez jön még hozzá, hogy a jelölt némi tudományos munkássággal is rendelkezzék. Tanulmányok, publikációk, konferenciaelőadások, tanszéki munka, tudományos ösztöndíjak, pályadíjak. És! Hogy tanszéke, egyeteme ajánlja is őt! És csakis őt...
Én a magam részéről soha nem készültem Koreába. Igazából magáról a lehetőségről sem tudtam. Doktoranduszként filológiát tanítottam az ELTE-n, előre láttam az életemet kb.5 évre. Volt benne egy doktori terv, tanítás, ha kellek, és persze tudományos munka. Mindez kizárólag a régi magyar irodalom területére korlátozva. És tervben volt egy gyerek is. Azt gondoltam, így kerek a világ.
Aztán (épp könyvtárban voltam és egy tanulmányhoz kerestem anyagot) jött egy telefonhívás a tanszékemről. És egy kérdés: Elmennél 1-3 évre Szöulba tanítani? Rád gondoltunk...
Egy napom volt dönteni. (Erről majd egy későbbi bejegyzésben írok még...) És kb. 2 hónapom, hogy felkészüljek a megváltozott életemre.
Ezt a kérdést lezárva: mázlista vagyok, szerencsém volt, más is tudná jól csinálni ezt, de azért remélem, hogy nem véletlenül vagyok itt.
3. kérdés: Hogyan lehet itt Koreában munkát szerezni?
Nos, ha erre tudnám a választ, akkor bizonyára már a férjemnek is lenne a nyelvtanuláson kívül egyéb elfoglaltsága. Koreában más a helyzet, mint máshol a világon. Ide általában meghívólevéllel jön az ember, a saját országában választják őt ki. Biztosan nem lehetetlen munkát találni, sőt, erősen hiszem, hogy sikerülhet, ha az embernek van hozzá tudása, ideje, pénze, türelme és optimizmusa.
Egy belga ismerősöm egy hónapon át keresett itt munkát. Előtte Magyarországon volt évekig francia lektor, és legalább 5 nyelven anyanyelvi szinten beszélt. Ráadásul a koreai nyelv is elég jól ment neki. Az egyetemünkre is bejött, lektori állásban reménykedve, de nem járt sikerrel. Amikor elfogyott a pénze, kénytelen volt hazamenni. Általában csak ilyen történetekről tudok...
4. kérdés: Tudnék-e én valakinek munkát szerezni?
Azt hiszem, erre már nem is kell válaszolnom. A fentiekből minden világosan kiderül. De azért, hogy valóban érthető legyek: Sajnálom, nem.
5. kérdés: Úgy dolgozom itt, hogy nem is tudok koreaiul?
Nos, bevallom, ez a kérdés idegesít leginkább. Nem, nem tanultam otthon koreaiul. Most is csak kicsit tudok, és azt sem használom a munkám során. Válaszként egy kérdést teszek fel: melyik anyanyelvi lektortól várjuk el Magyarországon egy idegennyelvi tanszéken, hogy magyarul tanítson minket? Ha otthon természetes, hogy egy francia lektor franciául szól hozzánk, akkor miért akad ki bárki is azon, hogy én nem koreaiul tanítok? Akkor tulajdonképpen mi szükség lenne itt rám?
Tudom, hogy hibát követek el akkor, amikor a blogomban az itteni életemnek csak a derűs oldaláról írok. Ez sokakat félrevezethet és fellelkesíthet. De ilyen vagyok. Nem látom szükségét annak, hogy panaszáradattal fárasszak bárkit is. Ebből talán sok ember azt a következtetést vonja le, hogy lektornak lenni Koreában a világ legjobb dolga. Részben így van. De dolgozni, teljesíteni, alkalmazkodni itt is kell. Remélem, hogy ezt mindenki el is hiszi nekem.
Abban pedig őszintén bízom, hogy ezzel a bejegyzéssel senkit nem sértettem meg. És talán az is kiderül az írásomból, hogy nem csak azért akarok az emberek számára érdekes lenni, mert potenciális segítőtársat remélnek bennem.
Egyszer egy kedves barátom így mutatott be a főnökének: Ő Orosz Andrea, akinek a férje az Auchan igazgatója. Csak azért nem haragudtam meg rá, mert nagyon kedves barátom. :) De még a mai napig emlegetem neki...
Nos, nem akarok az az ember lenni, aki azért érdekes, mert Koreában dolgozik és talán tud munkát szerezni. Én én vagyok. Csak ennyi, nem több...
6 hozzászólás:
Hat en sokszorosan kiesek az alkalmas jeloltek kozul.
Pedig vonz Azsia. En csak nyuszin egy europai gyokerekkel rendelkezo orszagba probaltam szerencset, de mindig vonzott a keleti nepek massaga (persze azert veluk itt is ossze lehet futni :). Mas vilag, s lakva ismerszik meg az ember.
Andi - teljesen egyet tudok veled erezni. En is kapom sorra a hasonlo leveleket, millio egy kerdessel. A legvicesebb talan, amikor vki arrol kerdez, hogy hogyan lehetne itt Koreaban vallakozast nyitni, vagy, hogy milyen vizumlehetosegek vannak, lehet-e feketen dolgozni?#!@ ...stb.
Nekunk sem hiszik el, hogy hogyan dolgozunk egy koreai cegnel, ha csak angolul beszelunk. Nem mondom, hogy minden esetben egyszeru, de dolgozni meg lehet koreai nyelvtudas nelkul is, kulonosen ha kulfoldi projectbe van bevonva az ember.
Annak idejen nem ertettek miert hagyunk otthon minden biztosat egy teljesen ismeretlen, bizonytalan vilag miatt, amire csak azt tudtuk valaszolni, hogy aki mer, az nyer. Es igy is lett. Nem csak nemzetkozi tapasztalatot, de egy eletre szolo elmenyt is. S, annak ellenere, hogy sokaknak vannak ketsegei az orszaggal szemben, nagyon is jol es kenyelmesen lehet itt elni, es tanulni kulturajukrol.
Az is elonye az orszagnak, hogy ide nem tud mindenki csak ugy bejonni feketen, mintahogy azt teszik mas angolszasz orszag eseteben...
Tovabbi jo blogolast nektek is!
Szia! Én pl. egyáltalán nem vetlek meg amiatt, hogy nem beszélsz koreaiul, hiszen tudom, hogy a legtöbb magyar, aki kimegy, az ugyanúgy van ezzel, mint Te. Mondom ezt annak ellenére, hogy 17 éve gyakorlatilag koreai kultúrával-és harcművészettel- foglalkozom, valamint 1,5 évig koreai nyelvet is tanultam. Akik azt hiszik, olyan egyszerű egy tőlünk homlokegyenest más kultúrába beilleszkedni, nagyon tévednek! Még bizony én is, aki szinte koreával kelek és fekszek Mo-on, megütköztem néhány dolgon kint, akkor el tudom képzelni azt, akinek fogalma sincs a koreaiak szokásairól, kultúrájáról stb.
K.F.
Azon gondolkodtam, hogy van-e értelme kommentelnem egy majdnem másfél évvel ezelőtti poszthoz, de mivel még régebbihez is megtettem ezt, végülis mindegy. Azért kár, hogy valószínűleg nem fogod olvasni.
De, mint is akartam írni?
Egyfelől nehogy megváltoztasd a blogod hangvételét! Egyszűen felüdít ez a kedves, barátságos hangvétel, a humoros és pozitív hozzáállás a dolgokhoz.
Másfelől nem is értem miért kellene tudnod koreaiul? Mintha a hozzánk jövő és nálunk dolgozó (sokszor cégvezetői, igazgatói, sőt gyakornoki(!) állást betöltő) külföldiektől elvárnánk, hogy magyarul tudjanak. Pedig nem hogy nem tudnak, de sokszor amikor az adott cég fizetné nekik a magyar tanulást (!), inkább visszautasítják a lehetőséget.
Teljesen egyértelmű mindenki számára, hogy pl. egy cég kommunikációs nyelve nem minden esetben az adott ország nyelve. Főleg, ha a cégn anyavállalata külföldi.
De ez olyan méreteket ölt manapság, hogy pl. német tulajdonú mulicégnél Németországban (tehát a saját hazájában!) a cégen belüli kommunikációs nyelv pl. az angol.
Tehát amikor egy magyar kolléga kimegy és tud németül és angolul, akkor nem németül beszél a németekkel, hanem angolul, mivel az a cégen belüli kommunikációs nyelv! Persze ez nem megváltoztathatatlan szentírás, adott esetben visszatérhetnek a német nyelvre (főleg, ha angolul mégsem tud egyik fél sem olyan jól), de angolul nem tudni sok esetben kizáró tényező (az adott munkából) és a német nyelv ismerete nem feltétel, de az angolé igen.
Nia! Minden kommentről tudok, mert e-mailt kapok róla. :-) (Kérdés, te vajon látod-e ezt az üzenetet.)
Úgyhogy ne fogd vissza magad! :-)
Igen, látom! :)
Azért igyekszem magam visszafogni, de ígérem eléggé beszédes is tudok lenni. Főleg, ha tetszik, valami és a te blogod nagyon tetszik! :)
Megjegyzés küldése