nőknek való

2007. április 16.

Koreában a nők szépítkezése külön tudományágnak számít. Most be akartam ide linkelni egy korábbi bejegyzésemet ezzel kapcsolatban, hogy ne ismételgessem magamat, de rá kellett jönnöm, hogy igazából még nem írtam erről. Szinte hihetetlen! Már az első héten kellett volna...
Most mindössze két képet akartam feltenni, de kénytelen vagyok akkor mégiscsak mesélni kicsit minderről. Szóval a koreai nők és a szépítkezés. Huh, ez hosszú lesz. Nem lehet egyszerűen. Fiúk! Most még ki lehet szállni! :-)
Azt hiszem a koreai és a magyar nők között az egyik leglényegesebb különbség a sminkelésben rejlik. Egy magyar nő általában ezt a tevékenységét magányosan folytatja, vagy esetleg a férje, barátja jelenlétében, hiszen mégsem zavarhatja ki a szobából a nagy reggeli rohanásban. Aztán, ha kissé igényesebb, vagy a munkája megkívánja, igazít a sminkjén naponta egyszer-egyszer titokban. Persze csak a mosdóban, gyorsan, rutinosan. A magyar etikett szerint egy nő nyilvános helyen kizárólag csak a száját rúzsozhatja. Megjegyzem, engem ez is zavar kissé. Valahogy idegesít, amikor ebéd után előkerül a piros szájrúzs a nők retiküljéből, és elkezdik a csókra igazított szájukat festegetni. Azt gondolom, egy magyar nő szép akar ugyan lenni, de semmiképpen sem szeretné elárulni, mi munkába telik ez neki.
Ha jól tudom, más európai országokban sincs ez másképpen. Egy kissé régi, de szemléletes példa: van Manet-nak egy nagyon híres képe, a Nana, amit Zola műve ihletett. Ezen a képen Nana épp a reggeli szépítkezését végzi, amit egy férfi áhitattal figyel. A kép intimitása abban rejlik, hogy a nő megengedi számára, hogy jelen lehessen e titkos műveletnél. A férfit ez elvarázsolja, hiszen nem mindennapi eseményben van része. Nana prostituált, a férfi pedig minden bizonnyal az aktuális szeretője. E könnyelműség a lány részéről valószínűleg ennek tudható be. Mindenesetre sokatmondó kép ez, nem véletlen, hogy Manet-t izgatta a téma.
De az esztétikai fejtegetések helyett mégis inkább visszatérek a jelenbe. Tehát a magyar nők nem igazán szeretnek nyilvános helyen, mások, idegenek előtt sminkelni. (Ellenvélemény persze lehet.) A legextrémebb eset, amiről eddig hallottam: egy férfiismerősöm szerette volna nézni a barátnőjét sminkelés közben, mire az úgy felháborodott, hogy kidobta a fiú mobilját az ablakon. Nos... már nincsenek együtt. Bár! Az eset után még összeházasodtak. Fél éves kínszenvedés után végül válás lett a dologból. (Csak mellékesen jegyzem meg, én a fiú helyében már a mobilos eset után erősen elgondolkoztam volna a közös jövő esélyein.)
Hogy állnak mindezzel a koreai nők? Egészen másképp. Itt mindig, mindenhol láthatunk szépítkező hölgyeket. A legérdekesebb amit eddig láttam, egy kb. 20 percig tartó sminkelés volt. A metrón... Végignézhettem, hogyan kerül fel a hidratáló krém, majd ezt követte az alapozó, szemfesték, szempillaspirál és az elmaradhatatlan szájfény. Az egészben az volt a legérdekesebb, hogy mindezt egyedül csak én néztem meglepetten. A kevésbé furcsa esetek: gyors púderezés az órám alatt, egy kis kézkrémezés, ugyancsak az órám alatt, rövid, mindössze 5 perces sminkigazítás az étteremben, buszon, metrón, szempillapödörítés egy félelmetes kínzóeszközzel bárhol, bármikor.
S hogy miért mindez? A cél ugyanaz, mint a magyar nőknél: hogy szépek legyenek. De miért ilyen nyilvánosan? Ebben van a csavar! Azért, hogy a férfiak lássák, mit meg nem tesznek értük. A logika épp fordított. Bámulatos ez a különbözőség, szerintem.
És hogy miért írtam le mindezt??? Két vacak képért, amit most beteszek ide. Egy női mosdó külön kis szépítkezős részlegéről készítettem őket. A minőség nem túl jó, bocsi, kapkodtam.
Legközelebb pedig leírom, hogyan változtak meg az én sminkelési szokásaim koreai élményeim hatására. Ez így most már tényleg túl hosszú lenne...


12 hozzászólás:

Névtelen írta...

Talán ötnél is több éve megragadta a figyelmem egy kutatási eredmény. Arra sem emlészem, hogy sajtó volt vagy rádió, de bizonyára Magyaroszágon volt a felmérés. A férfiak gyakrabban használják a nyilvános helyeken a tükröket. A hatás nem maradt el. Tükörbe nézés előtt körülnézek figyel e valaki :)

krisz írta...

Itt Ausztráliában is teljesen normális ha valaki a vonaton sminkel, legyen az ázsiai vagy európai vágású lányka. A múltkor mellettem valaki a teljes pedikűrjét készítette el, mindezt úgy, hogy fél kézzel még telefonált is. Nem akartam bunkó lenni, ezért nem tapsoltam meg ezt a mutatványt, de nem semmi volt, számítva, hogy csak 25 percet utaztam.

krisz írta...

Teljes pedikűr alatt értem: sarokreszelés, körömvágás, körömágyápolás, lábkencék sora és persze lakkozás. :)

Manócska írta...

giuseppe! Ami azt illeti, néha belestem (nem szántszándékkal) a férfi mosdókba is. Ott is megy ám rendesen a tükör előtti szépítkezés... Igaz, rúzst, púdert még nem láttam (eddig). De reklámoznak már itt fehérítő alapozókat férfimodellekkel. Eljöhet még annak is az ideje. :-)
krisz! Azért ez már nekem sok lenne, azt hiszem! :-) Manikűr még csak-csak. Na de pedikűr!!! Hát hol élünk?

zhaoman írta...

én Tajvanon láttam először azt a szempillabirizgáló eszközt. Azóta tudom, hogy Magyarországon is lehet kapni... félelmetes! :)

A tajvani egyetemeken komplett sminkelést még nem láttam, de sminkigazítás órák közti szünetben belefér...

Livia írta...

Hat igen. :-) Nem ismeretlen a helyzet Kanadaban sem. A metron gyakorta latok en is lanyokat/noket sminkelni - szinten a kremezestol kezdve egeszen a parfum felteteleig. Eleinte el sem akartam hinni, annyira szokatlan volt, ma mar kevesbe tunik fel. :-)
Ami pedig a masik nemet illeti: itt szinten nem egyedi eset, hogy (meleg) ferfiakat teljes sminkben latok. Sot, egyszeruen tokeletes sminkben. Kedvem lenne neha megkerdezni egy-ket praktikat. ;-)
Na de a pedikur szamomra is nagyon meredeknek hangzik. Hiaba probalom elkepzelni, egyszeruen nem megy. Szamomra ez teljesseggel felfoghatatlan. Hol van itt az intimitas, a maganszfera?

Manócska írta...

Nekem ezzel a pedikűrözéssel még csak nem is az a bajom, hogy eredetileg magányos tevékenység. Inkább azt nem értem, hogy van egyeseknek bátorsága (pofája) másokat ilyen helyzetbe hozni. Miért kellene nekem végignézni azt, mennyi bőrkeményedést szed le a lábáról az illető? És én még azt hittem, különös országban élek! :-) Krisz! Minden elismerésem a Tiéd! Bár én azért tapsoltam volna a helyedben! És nem gondolom, hogy te lettél volna bunkó. :-)

Névtelen írta...

Még egy Monet:) http://www.literary-cat.cwc.net/Impressionist_1.htm

krisz írta...

Igazából a pedikűrös eset annyira megdöbbentett engem is, hogy le se bírtam vakarni a szemem az illetőről, csak néztem, hogy teszi rendbe a lábát. Ez amúgy már nekem is túl sok volt, mert egy körömlakkozás csak-csak elmegy, bár nekem vonat nélkül se megy olyan tökéletesen, mint másoknak vonaton. :)
Amúgy a pedikűr szerinte itt is kirívó esetnek számít azért. Nemcsak én néztem a lánykát kerek szemekkel. :))

Névtelen írta...

Engem a koreai kencékben az zavar, hogy messziről, tévében jól mutat a csaj, de közelről nagyon riasztó a vastag vakolat.

Egyik tévészereplésem alkalmával közelről láttam ilyet. Az interjút készítő hölgy közelről olyan riasztó volt, hogy majdnem elhánytam magam. A felvételen meg teljesen rendben volt.

Névtelen írta...

magyarországon nagyobb baj a bujkálásnál, hogy egy csomó nő nem is sminkel, mert cikinek érzi, hogy ő akkor nem szép meg nem biotermék, és nem igazi, természetes, földanyánk szülte nő.. pedig szívesebben nézném sokak kencézését a ragyás fejük helyett :)

Manócska írta...

Na igen, ebben van valami. Magyarországon a nők (a nyugatiakhoz képest) tényleg kevésbé ápoltak. Nem tudom, miért van ez. Nem hiszem, hogy a szegénység vagy a kelet-európaiság teszi. Úgy hallottam pl. hogy a román nők nagyon csinosan öltözködnek, ápoltak és adnak magukra. Pedig ők aztán tényleg kevesebb pénzből élnek.

 
Manócska blogja - Design by: Searchopedia convertido para o Blogger por TNB