2007. október 17.
Gondoltam, leírom mai két autós élményemet.
Köztudott dolog, hogy általában az én autóm a legpiszkosabb az egyetemen, mert mindig elfelejtem lemosatni. Fura dolog ez. Régebben azt képzeltem, ha egyszer autóm lesz, az mindig csillog-villog majd. Hát nem. Ma reggel olyan csodaszép és csodameleg idő volt, hogy lehúzott ablakkal mentem dolgozni. Ez önmagában még nem nagy szám. Az ablak viszont annyira poros volt, hogy le kellett mosnom. Szóval napsütés, lehúzott ablak, és első ülésre beáramló kellemes ablakmosó folyadék... A rend kedvéért persze fehér ing.
Ebből is látható, hogy csak nemrégiben kezdtem el igazán vezetni. Ilyenekben még nincs gyakorlatom.
Másik dolog. Hazafelé van egy nagy-nagy kanyar, amit szívből utálok, mert közvetlenül a kanyar után, az út szélén parkol egy csomó teherautó. Nagy ívben nem szeretem őket kikerülni, mert a záróvonal tele van kiálló macskakövekkel, és nem igazán kellemes átmenni rajtuk. Ezért mindig kicentizve kerülgetem ezeket a nagy batárokat.
De ma volt a csúcs. Már a kanyarban elkezdődött az akadályverseny. Kb. 30 méter hosszan az utam fele használhatatlan volt. Hogy miért? Mert egy nagy, hosszú ponyvát terítettek le, azon pedig rizs száradt. Egy nő pedig valami gereblyefélével egyengette a rizsszemeket. Lassítanom kellett, hogy meggyőzödjem arról, jól látom-e. És persze, hogy ne üssem el a nőt. Jól láttam.
Mondjuk logikus, így utólag belegondolva. Ugyan hol máshol is lehetne rizst szárítani? Mire való az autóút? Nem is értem, mit csodálkozom ezen, hiszen akkor sem szóltam semmit, amikor a házunk előtti parkolóban nem tudtam parkolni, mert paprikaszárítás ideje volt. :-)
Köztudott dolog, hogy általában az én autóm a legpiszkosabb az egyetemen, mert mindig elfelejtem lemosatni. Fura dolog ez. Régebben azt képzeltem, ha egyszer autóm lesz, az mindig csillog-villog majd. Hát nem. Ma reggel olyan csodaszép és csodameleg idő volt, hogy lehúzott ablakkal mentem dolgozni. Ez önmagában még nem nagy szám. Az ablak viszont annyira poros volt, hogy le kellett mosnom. Szóval napsütés, lehúzott ablak, és első ülésre beáramló kellemes ablakmosó folyadék... A rend kedvéért persze fehér ing.
Ebből is látható, hogy csak nemrégiben kezdtem el igazán vezetni. Ilyenekben még nincs gyakorlatom.
Másik dolog. Hazafelé van egy nagy-nagy kanyar, amit szívből utálok, mert közvetlenül a kanyar után, az út szélén parkol egy csomó teherautó. Nagy ívben nem szeretem őket kikerülni, mert a záróvonal tele van kiálló macskakövekkel, és nem igazán kellemes átmenni rajtuk. Ezért mindig kicentizve kerülgetem ezeket a nagy batárokat.
De ma volt a csúcs. Már a kanyarban elkezdődött az akadályverseny. Kb. 30 méter hosszan az utam fele használhatatlan volt. Hogy miért? Mert egy nagy, hosszú ponyvát terítettek le, azon pedig rizs száradt. Egy nő pedig valami gereblyefélével egyengette a rizsszemeket. Lassítanom kellett, hogy meggyőzödjem arról, jól látom-e. És persze, hogy ne üssem el a nőt. Jól láttam.
Mondjuk logikus, így utólag belegondolva. Ugyan hol máshol is lehetne rizst szárítani? Mire való az autóút? Nem is értem, mit csodálkozom ezen, hiszen akkor sem szóltam semmit, amikor a házunk előtti parkolóban nem tudtam parkolni, mert paprikaszárítás ideje volt. :-)
5 hozzászólás:
rizst??? szárítottak??? az úton?
Azt a mindenit!
Nekem nagyon annak tűnt. És mivel közvetlenül a rizsföldek mellett vezet az út, arra tippelek, hogy biztos nem búza volt. Nálunk látod ilyen is van! :-))
Engem nem lep meg ez a dolog. Utazási filmekből láttam, hogy Vietnámban hasonló célokra használják az utat. Az aszfalt megszívja magát meleggel és így tényleg jobban szárad a rizs. Inkább csak az meglepő, hogy egy ilyen feljett országban, mint Korea, is így csinálják ezt.
K.F.
Azért az túlzás lenne állítani, hogy ez az általános szárítási mód. Most láttam ilyet először. És igencsak meglepett. :-)
Nem semmi módszer! Ezek nem kukoricáznak! ^^
Megjegyzés küldése