2006. december 7.
Vannak élmények, amelyeket képtelenség dokumentálni. El kell fogadnunk azt a szomorú tényt, hogy nem adhatjuk át azokat másoknak. Készíthetünk fotókat, írhatunk lelkes beszámolókat, de valahogy épp a lényeg vész el, marad ki. A lényeg, ami viszont bennünk tovább él, formál minket, változtat, meghatároz. Az, hogy nem tudom szeretteimmel éreztetni a változásokat, amelyek bennem létrejönnek, létrejöttek, szomorúsággal tölt el. Furcsa dolog, hogy ez az érzés épp a sok-sok csodás élmény hatására alakul ki bennem. Ellentmondás ez a szó legvalódibb értelmében.
Közeledik a karácsony, lassan indulunk haza. És nekem fogalmam sincs, mit fogok odahaza mesélni a családomnak…
2 hozzászólás:
drága manócska :) teljesen együttérzek veled, hasonló cipőben járok én is...én is vmi hasonlót fogalmaztam meg, egyik bejegyzésemben...Azt hiszem túl sokat kaptunk az elmúlt 4 hónap alatt mi is ettől a számunkra oly kedvessé vált országtól, mint amennyit fel lehetne dolgozni és meg lehetne osztani.Persze idővel biztos ülepszik majd...remélem azért nem érezzük idegennek/kívűlállónak otthon magunkat és fel tudunk oldódni.
puszi és jó utat nektek is!
Vera
utólagos engedelmeddel ma feltettem a te blog cimedet is az én oldalamra, a többi kedvenc blogom mellé :)
Megjegyzés küldése