2007. március 2.
Ma hivatalosan is megkezdődött a 2007-es év első féléve az egyetemünkön. Tegnap kb. 30 percen keresztül kerestem a lakásban az irodám kulcsát, de nem találtam. Mára esőt mondtak, így már épp azt tervezgettem, hogy az első nap -kulcs híján - itthon maradok. De aztán meglett. (Igazából tudtam, hogy megtalálom, csak tetszett az itthonmaradás gondolata.) :)
Az új magyar szakos diákokkal még nem találkoztam, csak hétfőn lesz közös óránk, de sok más elsőssel már összefutottam a menzán. Igazából megint az történik, mint tavaly. Rámnéznek, kissé megijednek, majd egy félhangos oh!-val kifejezik megdöbbenésüket a hajszínem láttán. Igazán vicces, olyan gyerekek még. Sebaj, néhány hét és megszokják. Ami inkább aggaszt, az a hétfői óra. Azt hiszem, jobban tartok tőle, mint maguk az elsősök. Tavaly ilyenkor rendesen sokkoltam őket, mert én voltam az első magyar, akit hallottak beszélni. Egy emberként hördültek fel, pedig csak köszöntem, magyarul. Teljesen lelkiismeretfurdalásom volt, hogy így megijesztettem őket. Az első pár hét kemény volt nekik is, nekem is. Alaposan megszenvedtünk egymással. Ők nem értettek semmit, én meg tartottam magam a szabályaimhoz. Csak magyarul! Az angol esetleg írásban, de nem kimondva, néha egy-egy koreai szó (amit tudok) segítségképpen, ha nagyon szükséges. Izzadtunk ám mindannyian. Kb. egy hónapig. Aztán szépen összeállt minden: beszélgettünk. Hihetetlenül jó érzés volt! És most újra itt a tavasz, és jön a hétfő. Kezdődik minden elölről. Nem bánom, jöhet!
Az új magyar szakos diákokkal még nem találkoztam, csak hétfőn lesz közös óránk, de sok más elsőssel már összefutottam a menzán. Igazából megint az történik, mint tavaly. Rámnéznek, kissé megijednek, majd egy félhangos oh!-val kifejezik megdöbbenésüket a hajszínem láttán. Igazán vicces, olyan gyerekek még. Sebaj, néhány hét és megszokják. Ami inkább aggaszt, az a hétfői óra. Azt hiszem, jobban tartok tőle, mint maguk az elsősök. Tavaly ilyenkor rendesen sokkoltam őket, mert én voltam az első magyar, akit hallottak beszélni. Egy emberként hördültek fel, pedig csak köszöntem, magyarul. Teljesen lelkiismeretfurdalásom volt, hogy így megijesztettem őket. Az első pár hét kemény volt nekik is, nekem is. Alaposan megszenvedtünk egymással. Ők nem értettek semmit, én meg tartottam magam a szabályaimhoz. Csak magyarul! Az angol esetleg írásban, de nem kimondva, néha egy-egy koreai szó (amit tudok) segítségképpen, ha nagyon szükséges. Izzadtunk ám mindannyian. Kb. egy hónapig. Aztán szépen összeállt minden: beszélgettünk. Hihetetlenül jó érzés volt! És most újra itt a tavasz, és jön a hétfő. Kezdődik minden elölről. Nem bánom, jöhet!
3 hozzászólás:
Sok sikert kívánok az új évedhez!
Biztosan nem lehet egyszerű az elején, s talán később sem...
A férjemnek biztosan tetszene a tanítási szabályod: csak magyarul. Szerinte ez a leghatékonyabb módszer, végül is ő így tanult meg először németül, majd itt angolul is. Szerinte otthon is néha jobb lenne elfelejtenünk azt a sok nyelvtankönyvet. :-)
Szerencsére sokat segítenek nekem a koreai kollégák, mert ők alaposan elmagyarázzák (koreaiul) a diákoknak a nyelvtant. Tudok mire építeni. Ha teljesen egyedül kellene csinálnom, valószínűleg kénytelen lennék engedményeket tenni.Így az én dolgom tulajdonképpen az, hogy személyemmel bizonyítsam, ez a magyar nyelv valóban létezik, akadnak emberek, akik tényleg beszélik...:) Csak persze az elején kissé ijesztő vagyok. Annak ellenére is, hogy az utóbbi másfél évben sokat lassult a beszédem, és megtanultam, hogyan kell 10 szóval elmagyarázni a legbonyolultabb dolgokat is. Ez utóbbi egyébként a nyelvtanításnál és a mindennapi (koreai) életben hatalmas előny, de nem vagyok benne biztos, hogy majd otthon is értékelni fogják. Mondjuk a doktori védésemen, ha lesz. :)
Kérdezted már a diákjaidtól, hogy miért pont magyarul kezdenek el tanulni?
Mindig van valami motiváció és hát a magyar nem éppen a legkönnyebb és leggyakrabban beszélt nyelv a világon. :)
Megjegyzés küldése