2007. március 12.
Gyerekkoromban egészen elképesztő dolgokat műveltem. Azt hiszem, hihetetlenül elkényeztetett gyerek voltam. De most nem is erről akarok írni. (Majd később talán.) Csak úgy beugrott. Karrierem "szárnyalása" lesz ma a téma. Az egész úgy 4-5 éves korom körül kezdődött. Ekkorra már eléggé látványos volt, hogy segítség nélkül nem tanulok meg helyesen beszélni. Határozottan és következetesen kevertem az u-hangot az i-vel és néha bekavartam ezt-azt a többi magánhangzóval is. Kedvenc szavam a cirkusz volt, amit én csakis curkisznak voltam hajlandó mondani, mindenki nagy derülésére. Egyszer szinte dührohamot kaptam, mert keresztanyám nem volt képes megérteni, hogy mit is akarok akkor, amikor üvöltve szupcupót (azaz szép cipőt) kívánok magamnak. Szegény a mai napig nem heverte ki ezt a traumát. (Említettem már, hogy kissé elkényeztetett gyerek voltam?) :-)
Az egész akkor csúcsosodott ki, amikor az óvodában a következő mondókát tanultuk: Lementem a pincébe, vajat csipegetni, utánam jött anyám, apám, hátbaveregetni. Én ezt (tartva magam a kialakított szabályaimhoz az i és u hangot illetően) így mondtam: Lementem a puncébe, vajat csupogatnu, utánam jött anyám, apám, hátbaveregetnu. Legalábbis a családi legendárium így emlegeti. Persze jogom volt mindehhez, ezt nem is vonták kétségbe. Viszont a gyerekeknek annyira megtetszett az én verzióm, hogy ezután már mindenki csak így mondta a mondókát. Az óvónő mindaddig elég türelmes volt velem, de ez eléggé kihozta a sodrából.
Szüleim belátták, hogy tenni kell valamit "karrierem érdekében", és elég korán logopédushoz vittek. Nyelvi képzésem egészen 8 éves koromig eltartott, mivel makacsul ragaszkodtam nem mindennapi beszédhibámhoz. A mássalhangzók közül az "r"-rel szenvedtem sokáig, pörgetni még ma sem tudom igazán. Már nem is fogom, azt hiszem.
9 éves koromra sikerült úgy helyrehozniuk, hogy szavalóversenyeken is indulhattam. Apukám jó barátja volt az iskolaigazgatónak, és a tanári karral sem voltunk éppen haragban, így a helyi versenyeken (furcsa módon) mindig első lettem az osztályomban. Ne firtassuk, megérdemeltem-e a győzelmet... A megyei versenyeken viszont soha nem értem el semmiféle helyezést. Valahogyan csak nem akarták felfedezni bennem a tehetséget. Karrierem itt egy időre megszakadni látszik, de ne ítélkezzünk még ilyen hamar!
Hosszú évekig semmi. Unalmas, eseménytelen gimnáziumi évek. Sehol egy szavalóverseny, pontosabban volt, de senkinek nem jutott eszébe engem küldeni. Az egyetemen még ha küldtek volna, akkor sem mentem volna, mivel 20-as éveimre teljesen leszoktam az efféle szereplésekről. De persze nem küldtek.
Épp ezért vicces kissé, hogy kedves koreai elsőseimnek én tanítom azt, hogyan ejtsék ki a magyar ábécé hangjait. Együtt formálgatjuk az iszonyat nehéz í, ő, ű, hangokat. Átérzem kínlódásukat. A gyerekkoromat juttatja eszembe. Karrierem csúcsa akár ez is lehetne. De nem. A tetőpontot a szombati nap hozta. Egy munka. Néhány hónapja egy hangstúdió megkért, legyek szíves, fáradjak be hozzájuk, egy hangmintavételre, ugyanis az LG egy navigációs rendszert épít be a Magyarországon forgalmazott Hyundai autókba, és egy magyar női hangra volt szükségük hozzá. A hangom (és a kiejtésem) tetszett a cégnek, így most szombaton "stúdióba vonultam" és a közeljövőben a Hyundai magyar sofőrjeit az én hangom fogja segíteni a vezetésben. Egyébként az utóbbi másfél év és a nyelvtanítás sokat javított a kiejtésemen. Lényegesen lassabban és artikuláltabban beszélek. Szebben, azt hiszem. Bár a férjem szerint olyan vagyok, mint egy zombi, amikor a diákjaimmal próbálok kommunikálni. Vagy mint egy robot. De lehet, hogy ez még külön segítség is volt abban, hogy egy navigációs rendszer hangja legyek...
Példámmal mindössze azt akartam bizonyítani, hogy a legreménytelenebbnek tűnő emberek is okozhatnak meglepetéseket. Lám-lám, el lehet jutni a logopédustól a hangstúdióig. Még akkor is, ha az Apukám nem is barátja a stúdió igazgatójának. Azért magamban mégis mulatok kicsit a dolgon. Hogy éppen én??? Persze nekik nem említettem ezt a logopédus-dolgot...
Ha pedig már a gyerekkoromat említettem, hamarosan azt is elmesélem majd, hogy a nővérem milyen kegyetlenül állt bosszút a számára már-már elviselhetetlenül elkényeztetett kishúgán, azaz rajtam...
Az egész akkor csúcsosodott ki, amikor az óvodában a következő mondókát tanultuk: Lementem a pincébe, vajat csipegetni, utánam jött anyám, apám, hátbaveregetni. Én ezt (tartva magam a kialakított szabályaimhoz az i és u hangot illetően) így mondtam: Lementem a puncébe, vajat csupogatnu, utánam jött anyám, apám, hátbaveregetnu. Legalábbis a családi legendárium így emlegeti. Persze jogom volt mindehhez, ezt nem is vonták kétségbe. Viszont a gyerekeknek annyira megtetszett az én verzióm, hogy ezután már mindenki csak így mondta a mondókát. Az óvónő mindaddig elég türelmes volt velem, de ez eléggé kihozta a sodrából.
Szüleim belátták, hogy tenni kell valamit "karrierem érdekében", és elég korán logopédushoz vittek. Nyelvi képzésem egészen 8 éves koromig eltartott, mivel makacsul ragaszkodtam nem mindennapi beszédhibámhoz. A mássalhangzók közül az "r"-rel szenvedtem sokáig, pörgetni még ma sem tudom igazán. Már nem is fogom, azt hiszem.
9 éves koromra sikerült úgy helyrehozniuk, hogy szavalóversenyeken is indulhattam. Apukám jó barátja volt az iskolaigazgatónak, és a tanári karral sem voltunk éppen haragban, így a helyi versenyeken (furcsa módon) mindig első lettem az osztályomban. Ne firtassuk, megérdemeltem-e a győzelmet... A megyei versenyeken viszont soha nem értem el semmiféle helyezést. Valahogyan csak nem akarták felfedezni bennem a tehetséget. Karrierem itt egy időre megszakadni látszik, de ne ítélkezzünk még ilyen hamar!
Hosszú évekig semmi. Unalmas, eseménytelen gimnáziumi évek. Sehol egy szavalóverseny, pontosabban volt, de senkinek nem jutott eszébe engem küldeni. Az egyetemen még ha küldtek volna, akkor sem mentem volna, mivel 20-as éveimre teljesen leszoktam az efféle szereplésekről. De persze nem küldtek.
Épp ezért vicces kissé, hogy kedves koreai elsőseimnek én tanítom azt, hogyan ejtsék ki a magyar ábécé hangjait. Együtt formálgatjuk az iszonyat nehéz í, ő, ű, hangokat. Átérzem kínlódásukat. A gyerekkoromat juttatja eszembe. Karrierem csúcsa akár ez is lehetne. De nem. A tetőpontot a szombati nap hozta. Egy munka. Néhány hónapja egy hangstúdió megkért, legyek szíves, fáradjak be hozzájuk, egy hangmintavételre, ugyanis az LG egy navigációs rendszert épít be a Magyarországon forgalmazott Hyundai autókba, és egy magyar női hangra volt szükségük hozzá. A hangom (és a kiejtésem) tetszett a cégnek, így most szombaton "stúdióba vonultam" és a közeljövőben a Hyundai magyar sofőrjeit az én hangom fogja segíteni a vezetésben. Egyébként az utóbbi másfél év és a nyelvtanítás sokat javított a kiejtésemen. Lényegesen lassabban és artikuláltabban beszélek. Szebben, azt hiszem. Bár a férjem szerint olyan vagyok, mint egy zombi, amikor a diákjaimmal próbálok kommunikálni. Vagy mint egy robot. De lehet, hogy ez még külön segítség is volt abban, hogy egy navigációs rendszer hangja legyek...
Példámmal mindössze azt akartam bizonyítani, hogy a legreménytelenebbnek tűnő emberek is okozhatnak meglepetéseket. Lám-lám, el lehet jutni a logopédustól a hangstúdióig. Még akkor is, ha az Apukám nem is barátja a stúdió igazgatójának. Azért magamban mégis mulatok kicsit a dolgon. Hogy éppen én??? Persze nekik nem említettem ezt a logopédus-dolgot...
Ha pedig már a gyerekkoromat említettem, hamarosan azt is elmesélem majd, hogy a nővérem milyen kegyetlenül állt bosszút a számára már-már elviselhetetlenül elkényeztetett kishúgán, azaz rajtam...
13 hozzászólás:
Blogmanó után GPSmanó. :)
en a hejedben vigyaznek ezek utan Magyarorszagon. Tuti rengeteg tiktos rajongod lesz. Majd beszelgetnek rolad ebed kozben, "Te ennek az uj GPS lanykanak olyan szexi a hangja! " :).
Jopofa tortenet :) Igazi karriert futsz itt be Koreaban a magyar nyelvvel :) Nem mindennapi helyzet es sem! Kareszt meg a Samsung Eng. reklam forgatasara kertek meg fel az osszel. A filmet meg nem lattuk, de mokas, hogy ket magyar is filmes/hangos karriert fut be messze a hazajatol ;)
Csak igy tovabb!
Teki! Én nem bánom, ha rólam beszélgetnek ebéd közben. :) Amennyit meg mostanában Magyarországon tartózkodom, aligha kell félnem attól, hogy letámadnak az utcán. Egyébként egyszer kaptam már egy állást úgy, hogy csak a telefonhangomat ismerte a főnök. Ne gondolj semmi rosszra... Ingatlanközvetítős állás volt, nem pedig szextelefonos. Egyébként a pasi, amikor személyesen találkoztunk, kissé csalódott volt. Sokkal jobbat várt (szőke lány, nagy mellekkel) a hang alapján. :-) Van ilyen. Azért az állásajánlat maradt.
Amióta Koreában vagyok, már én is szerepeltem két reklámfilmben. Csak elfelejtettem említeni. Sajnos egyiket sem láttam, így teljesen meg is feledkeztem róluk. Az egyik az egyetemünk toborzófilmje volt, ahol én alakítottam a "tanárt". Valamiért nem a 60 éves horvát kolléganőt kérték fel erre a feladatra. Ezt a tévében is vetítették, de elszalasztottam. A másik film kifejezetten a régi, magyar szakos diákoknak készült, egy találkozóra. Sajnos ezt sem láttam. Vagy inkább szerencsére? Mindenesetre tényleg vicces dolog ez. Otthon csak egy vagyok, itt meg "hungarikum". Azért élvezem, kár is lenne tagadni.
Itt gyűjtik azok jelentkezését, akik szerepeltek koreai tévében / rádióban? :-)
Hat hiaba, a stilusod tovabbra is nagyon kedvelem, s a tortenet maga is megfogott. :-)
Az jutott eszembe, hogy ha otthon a gyerekek tobb biztatast kapnanak, s tobbszor hallananak olyasmiket, hogy "barmit elerhetsz, amit csak akarsz, nagyon buszkek vagyunk Rad, melletted allunk mindenben, ne add fel, jo vagy" stb., akkor mennyivel tobben kapnanak szarnyakat. Sajnos a gyermekjoletis csaladgondozoi multam nem ezt tamasztja ala nagy altalanossagban, sem a szuloi, sem a tanari oldalrol.
Ja, ezek utan mar csak egy Hyundai autot szeretnek otthonra magamnak (ha egyszer hazamennek)!! :)
gratula! aztan majd kedvesen mondd a kanyarokat :)
Szia Blogmanó!
Nekem erről az izzadságos magánhangzó formálásról fekete Pákó jut eszembe, ha ismered egyáltalán ki az. Egyik, rá jellemző mondatát a mai napig őrzöm a gyöngyszemek között: hujje kocsog...Hát gyönyörű:)
Ja, ha hiszitek, ha nem én is szerepeltem a KBS-ben az utazótársaimmal együtt. Kissé megkeserítették az életünket az állandó felvételekkel, de megérte. A végén kaptunk egy KBS-es kulcstartót fájdalomdíjul. Tulajdonképpen buddhista kolostorokat látogattunk meg és azt filmezték hogyan hüledezünk. A hüledezést egyébként nem kellett megjátszanunk.:)) Meg a végén volt egy rövid interjú is. Persze az adást nem láttam.:)
K.F.
Levente! Le merném fogadni, hogy Neked is van valamilyen sztorid! :) Kezdem azt hinni, hogy minden magyar, aki megfordul Koreában, előbb-utóbb tényleg szerepel valahol. :)Most két dolog lehetséges: vagy ennyire különlegesek vagyunk, vagy ez a lehetőségek országa.
Lívia! Azért egy ilyen autóba én is beülnék. Biztosan furcsa lenne saját magamat hallani.
asiafan! Ezzel a kedvesség dologgal voltak problémáim. Azt gondolom, kissé gyerekes a hangom, ha túl kedves. Ezért kicsit próbáltam visszafogni magam. De a stúdiós csak kierőszakolta belőlem. Felvetettem neki a problémát, de ő, lévén koreai, megnyugtatott, hogy ez egyáltalán nem probléma. Akik már hallottak koreai nőket reklámokban, azok biztosan tudják, mennyire "kislányos stílusban" beszélnek. Mert nekik ez nagyon szexi. Azért nekem vannak ezzel kapcsolatban félelmeim. Szerintem Magyarországon nem ez jön be a férfiaknak. De most ezt fogják kapni. Magyar női hang, koreai stílusban. Korea így tör be hozzánk. :-)
K.F.! Fekete Pákót ismerem. Annyira régen még nem élek itt... "Hujje" Na ja, az ü hang tényleg elég kemény a külföldieknek. Neki ezek szerint különösen.
Ez a filmfelvétel azért vicces lehetett. Furcsa, hogy senki sem látja végül a produkciót. Lehet, hogy csak hülyítenek minket (és nem is vetítik le?), hogy legyen mit megírnunk az otthoniaknak?! :-)
Azért nem mindig kell meszire elmenni, hogy a tévébe kerülj! Ha van egy hatalmas családod, meg egy jó időtöltésed, összejön egypár interjú! :)
Nincs hatalmas családom, érdekes időtöltésem sem. :-) Csak tanítok, mint a hülye. Most mégis összejött egy interjú, amit állítólag már háromszor levetítettek a TV-ben. Mondjuk még egyszer sem láttam. :-)
Megint jót nevettem. :)
A GPSmanó elnevezés külön tetszik. :)
Megjegyzés küldése