2007. október 11.
Kedden fogadóórát tartottam. Ilyenkor azok a diákok jönnek általában, akiknek valami nem volt világos az órán, vagy csak egyszerűen gyakorolni akarják a magyar nyelvet. Az ilyen alkalmak előtt mindig veszek valamilyen édességet a büfében, hogy ehessenek a "gyerekek" valamit.
Ez alkalommal is vettem finom, töltött nápolyit. Vagyis valami nápolyiszerűséget. Nem így hívják. Két diák volt épp nálam. Egy fiú és egy lány. Kis elsősök. Felbontottam a dobozt, kitettem az asztalra, ők meg ették szorgalmasan. Közben azért beszélgettünk is. Amikor vége lett a fogadóórának, barátságosan felemeltem a dobozt, kínálva még egy-egy utolsó darabot a nápolyiból. Erre a fiú ránézett a lányra, (engedélyt adva) bólintott, mire a kislány kivette a kezemből a dobozt, szépen megköszönte és elvitte. Ciki lett volna elmagyarázni, hogy én csak egy-egy darabra gondoltam. De legközelebb majd óvatosabb leszek. :-)
Ez alkalommal is vettem finom, töltött nápolyit. Vagyis valami nápolyiszerűséget. Nem így hívják. Két diák volt épp nálam. Egy fiú és egy lány. Kis elsősök. Felbontottam a dobozt, kitettem az asztalra, ők meg ették szorgalmasan. Közben azért beszélgettünk is. Amikor vége lett a fogadóórának, barátságosan felemeltem a dobozt, kínálva még egy-egy utolsó darabot a nápolyiból. Erre a fiú ránézett a lányra, (engedélyt adva) bólintott, mire a kislány kivette a kezemből a dobozt, szépen megköszönte és elvitte. Ciki lett volna elmagyarázni, hogy én csak egy-egy darabra gondoltam. De legközelebb majd óvatosabb leszek. :-)
1 hozzászólás:
Ez aranyos :)
Csak még arra vigyázz, nehogy a Nagymama Zsolnay porcelántálkáját vigyék el... xD
Egyébként tényleg érdekes, hogy ilyen apróságoknál is hogy kitűnik néha, mennyire másképp is tud reagálni az agyunk egy-egy dologra :D
Megjegyzés küldése