2007. október 29.
Ki hogyan eszi a főtt kukoricát? Gondolkodott már ezen valaki? Régebben én mindig 3-4 soronként ettem, a férjem pedig körkörösen. Aztán néhány évnyi együttélés után azon kaptuk magunkat, hogy felcseréltük a módszereinket. Annak ellenére, hogy ezt tudatosan akartuk volna. Egyszerűen hasonultunk a másikhoz.
Ez az egész azért jutott eszembe, mert nagyon furcsa dolgokat kezdek észlelni magamon. Azt hiszem, kezdek kissé koreaisodni. Régebben a lépcsőn felfelé haladva megfigyeltem, hogy a koreai nők úgy mennek, hogy csak a talpuk fele ér a lépcsőfokokhoz, a sarkuk pedig a levegőben van. Érti ezt valaki? Tehát nem egész talppal. Ezen teljesen kiakadtam, mivel úgy gondoltam, az egyetlen biztonságos, normális lépcsőzési mód az, ha egész talppal lépünk a lépcsőre.
Erre mit veszek észre magamon az utóbbi időben? Eltanultam tőlük. Valahogy most így könnyebb nekem... Annak ellenére, hogy továbbra sem tartom biztonságosnak.
A másik elferdülésemet a pálcikahasználatban figyeltem meg. Rossz technikával, de egészen jól tudok pálcikával enni. Ebben nincs semmi különös, van már némi gyakorlatom. De amit a múltkor csináltam, az már nekem is sok volt. Bekaptam egy kis csirkedarabot, de aztán rájöttem, hogy van benne egy kis csontdarab. Mit tettem volna "normális" esetben? Kézzel kiveszem a számból. És mit tettem én e helyett? A pálcikát használtam.
Na, ez már nekem is sok. Legfőképpen azért, mert egyszer ezt írtam a pálcikahasználatról...
Más furcsaság most nem jut eszembe. Talán már észre sem veszem őket.
(Bár otthon - Magyarországon - lazán leintem a buszt, puszta megszokásból. Csak nem áll meg.)
De továbbra sem vagyok hajlandó "V" betűt mutatni fotózáskor, nem takarom el a szám, amikor telefonon beszélek, jó hangosan fújom ki az orrom, és nem hagyom, hogy a rántott húsomra paradicsomos szószt zúdítsanak. :-)
Vannak dolgok, amikből nem engedhetek.
Ez az egész azért jutott eszembe, mert nagyon furcsa dolgokat kezdek észlelni magamon. Azt hiszem, kezdek kissé koreaisodni. Régebben a lépcsőn felfelé haladva megfigyeltem, hogy a koreai nők úgy mennek, hogy csak a talpuk fele ér a lépcsőfokokhoz, a sarkuk pedig a levegőben van. Érti ezt valaki? Tehát nem egész talppal. Ezen teljesen kiakadtam, mivel úgy gondoltam, az egyetlen biztonságos, normális lépcsőzési mód az, ha egész talppal lépünk a lépcsőre.
Erre mit veszek észre magamon az utóbbi időben? Eltanultam tőlük. Valahogy most így könnyebb nekem... Annak ellenére, hogy továbbra sem tartom biztonságosnak.
A másik elferdülésemet a pálcikahasználatban figyeltem meg. Rossz technikával, de egészen jól tudok pálcikával enni. Ebben nincs semmi különös, van már némi gyakorlatom. De amit a múltkor csináltam, az már nekem is sok volt. Bekaptam egy kis csirkedarabot, de aztán rájöttem, hogy van benne egy kis csontdarab. Mit tettem volna "normális" esetben? Kézzel kiveszem a számból. És mit tettem én e helyett? A pálcikát használtam.
Na, ez már nekem is sok. Legfőképpen azért, mert egyszer ezt írtam a pálcikahasználatról...
Más furcsaság most nem jut eszembe. Talán már észre sem veszem őket.
(Bár otthon - Magyarországon - lazán leintem a buszt, puszta megszokásból. Csak nem áll meg.)
De továbbra sem vagyok hajlandó "V" betűt mutatni fotózáskor, nem takarom el a szám, amikor telefonon beszélek, jó hangosan fújom ki az orrom, és nem hagyom, hogy a rántott húsomra paradicsomos szószt zúdítsanak. :-)
Vannak dolgok, amikből nem engedhetek.
8 hozzászólás:
én a V betű terén feladtam a harcot. Ha fényképezőgép elé kerülök, akkor automatikusan beáll egy vigyorra az arcom, és az ujjaim már önkéntelenül förlmálják is a V betűt
ez jó kis bejegyzés volt, vigyorgok :-)
V betű ügyben dolgozom a helyi következő generáció kisebb szegmensének átformálásán, több-kevesebb sikerrel :-D
Miután hazajöttem, az étteremben forintra kiszámoltam a számlát, ahogy Koreában szokás.
Csak az utcán ötlött az eszembe, miért nézett olyan csúnyán a pincér. :-))
Ennyire általános ez a V betű?
Kéne csinálni egy körkérdést a külföldi blogok között, hogy ki miben adta meg magát és miben nem? :-)
láttad az iwiw a világ körül sorozatban a szöuli részt? most kerülhetett fel, még senki se szólt hozzá.
Megnyugtató, hogy nem vagyok egyedül a hülyeségeimmel. :-)
A szöuli részről köszi az infót, füles! Elolvastam. A lányt még nem ismerem, de biztosan összefutunk előbb-utóbb. Olyan kevés magyar él itt. Jó volt amit írt, legfőképpen az, hogy valaki végre megírta a koreai részt is. :-) (Én nem merném.) Egy dologgal nem értettem viszont egyet. Azt írta, hogy a lakások általában nem túl nagyok. Hát, nem tudom. Az én diákjaim és ismerőseim legtöbbje minimum 100-120 négyzetméteres lakásban lakik. 3 elég nagy szoba, hatalmas nappali, amerikai konyha, két fürdőszoba. Ez a minimum. Akárcsak az én lakásomban. (Képek oldalt.) Szerintem ez nem kevés. Persze nem egyedül élnek, hanem a családdal, de szerintem ez a magyar viszonyokhoz képest elég jónak számít.
Ez csak egy apróság, maga a cikk elég jól bemutatja Szöult, érdemes elolvasni.
m.
ez a v-zés naon béna.. és a képeken általában úgy látom, aki csinálja, sokszor annak van a legfancslibb képe, kompenzál
Szerencsére az idősebb generáció nem csinálja. Talán a fiatalok is kinövik egyszer. Olyan jó lenne tudni, mi motiválja őket abban, hogy minden nap készítsenek egy V-betűs képet magukról... Felírom a 2008-as fogadalmaim listájára (ha lesz ilyen) azt, hogy ezt feltétlenül ki kell derítenem. :-)
Megjegyzés küldése