time

2007. október 25.

Meg voltam róla győződve, hogy írtam már kedvenc koreai filmrendezőmről, Kim Ki-dukról a blogomban, de most sehogyan sem találok róla bejegyzést. Mindegy. Filmjei közül néhányat (Lopakodó lelkek, Az íj, Tavasz, nyár, ősz, tél és megint tavasz, Idő) a magyarországi mozikban is játszanak. Amikor megtudtam, hogy Koreában fogok dolgozni, megnéztem otthon néhány filmjét, és ezek sokat segítettek nekem abban, hogy megértsem (kicsit jobban értsem), megszeressem ezt az országot, és az itt élő embereket. Kim Ki-duk filmjeiről bővebben asiafan blogján (Keleti Szél) olvashattok, ő a koreai filmeknek (is) nagy szakértője.

Amiről most kicsit írni akarok, az a Time.

Még tavaly novemberben láttam a filmet, itt Koreában. Mindössze 3 napig játszották, egy filmfesztiválon. Ennek oka talán az lehetett, hogy Kim Ki-duk filmjeit nem igazán szeretik a koreaiak. Ha jól tudom, az Európában oly kedvelt rendező már többször megfogadta, hogy nem fogja engedni levetíteni Koreában a filmjeit, mert mindig negatív a fogadtatásuk.
Diákjaim körében végeztem némi közvéleménykutatást: senki sem kedveli a filmjeit, mert szerintük hamis képet nyújt az itteni életről. Én persze épp ennek az ellenkezőjét érzem, nagyon is leleplező, de ezt azért nem mondom el nekik. :-)




Ami miatt most ezt az egészet leírtam...
A filmben többször látható egy tengerparti szoborpark, aminek nagyon fontos szerepe van a főszereplők életében. A film után eldöntöttem, hogy mindenképpen megnézem magamnak ezt a parkot. A gond csak az volt, hogy senki sem tudta megmondani nekem, pontosan hol is van. Már egészen lemondtam róla, de aztán idén júniusban az egyik diákom felkutatta nekem, kiderült, hogy Szöultól keletre, egy kis szigeten található. A sziget neve: Modo-ri.
A hazautazás előtt már nem volt idő megnézni, de októberben, a koreai ünepek alatt végre eljutottunk erre a szigetre. A parknak, ami közvetlenül a tenger mellett található, leírhatatlan hangulata van. Nagyon megnyugtató volt számomra. Persze lehet, hogy azért éreztem mindezt, mert végre teljesült egy régi vágyam. Ki tudja?
Most végre a képeket is rendeztük, bekerültek az albumba. A Kim Ki-duk rajongók talán örülnek majd, ha ezeket látják. Aki pedig még nem látta a Time-ot, az esetleg kedvet kap hozzá. Maga a film egy elég érdekes témát dolgoz fel. A koreai lányok szinte kivétel nélkül vágynak arra, hogy megváltoztassák szemüket, arcukat, orrukat. Elégedetlenek önmagukkal. Jó néhány diákom át is esett már kisebb-nagyobb plasztikai műtéten. (Erről majd talán írok egyszer.) A film egy pár furcsa, "őrült" kapcsolatán keresztül mutat rá erre a problémára.
Ha összevetitek a fenti képet a mi képeinkkel, egy apró kis dologra lehettek figyelmesek. Az ég felé nyúló lépcső mára sajnos visszahajlott. Ez kissé talán illúzióromboló. És igen! Nem tudtam kihagyni, hogy ne másszak fel erre a nagy kézre! :-)
A képre kattintva láthatjátok a többit is.