2008. június 30.
Hogy mivel is telt az a bizonyos jejui harmadik nap, ma nem tudom már megírni.
Majd otthonról, Magyarországról! :-)) 8 óra múlva jön értünk a taxi, irány a reptér, majd izgulás a túlsúly miatt (ez elengedhetetlen része az utazásainknak), aztán irány Frankfurt, majd Budapest. Ha minden jól megy, nem tart tovább ez az egész (háztól házig) 21 óránál. Mondhatnám, hogy ez nekem már nagyon rutinos dolog, mivel az elmúlt három évben tízszer is megtettem ezt az utat, de valahogy képtelen vagyok megszokni. A legszörnyűbb az benne, hogy nem tudok aludni a repülőgépen, vagy ha mégis (20-30 percet) , utána mindenem borzasztóan fáj. És hajlamos vagyok arra is, hogy stresszeljem magam a csomagok miatt. Persze ezt elkerülhetném, ha tartanám magam az előírt súlyhoz, de a kézipoggyász valahogy mindig 5-6 kilóval nehezebbre sikeredik az előírtnál. A doktorimhoz készült jegyzeteimet, fénymásolt dolgokat, miegymást cipelgetek szorgalmasan a két kontinens között, mert soha nem tudom, hogy mikor mire lesz majd szükségem, mit akarok esetleg újra elolvasni, ellenőrizni stb. Ezek a papírok nagyon fontosak számomra, ezért csakis a kézipoggyászban vihetem őket. Most jelen pillanatban (szelektálva) 13 kilogrammos "kis" csomagot képeznek.
Régebben nem volt ezzel probléma, mert a kézipoggyászt nem nagyon mérték, de mostanában Magyarországon ugyanúgy fel kell tenni ezeket is a mérlegre, mint a nagy csomagokat, itt Koreában pedig belépéskor egy hostess emelgeti őket, és ha nehéznek találja valamelyik csomagot, akkor meg is méri. Ez a rémálmom, de mégis minden egyes alkalommal vállalom. Csak ilyenkor elviselhetetlen vagyok. Beszállás előtt három órával már nem tudok enni, képtelen vagyok beszélgetni, csak ülök és minden apró dolog miatt robbanok. Utálom nem betartani a szabályokat. Főleg, ha nagy esélye van a lebukásnak. :-)
A lakást előkészítettük a két hónapos bezártságra és a monszunra. Nem volt egyszerű dolog, ráment az egész nap. Megvettük és beüzemeltük a vízfelszívó dobozkákat, erről már kétszer is írtam, most nem fogok újra. Kiettünk a hűtőből és fagyasztóból mindent, amit csak tudtunk. Ezt sikerült olyan módon végrehajtani, hogy az ebédre készített pörköltet tésztával és kenyérrel is ettem egyszerre, hogy minden elfogyjon. Most pedig, hajnali egykor, a konyhában sikerült magamba tömnöm az utolsó pizzaszeletet is. (Igen, még mindig szeretnék leadni két kilót!)
Amit nem tudtunk megenni, azt bepakoltam egy dobozba és levittem az egyik kis pagodába (pihenőhely a lakóparkban), hátha valaki elviszi onnan.
A három szerencsétlen virágom sorsáról sokat elmélkedtem, majd végül a lift mellett kötöttek ki. Senki nincs itt, akit megkérhetnék, hogy locsolja őket (na ez jelenti azt, hogy idegen vagy egy országban), remélem, jó helyre kerülnek. Kettőt már el is vittek, a legnagyobb (kicsit csúnyácska) egyelőre még ott árválkodik.
A konyhában minden fűszert, teát stb. betettem zárható tasakokba. A lisztet és a müzlit gondolkodás nélkül kidobtam, erős emlékeim vannak ugyanis arról a molylepkehadról, amely akkor lepte el a konyhánkat, amikor egy hónapra elmentem meglátogatni a férjemet (akkor még csak barátomat) Franciaországba.
Azt hiszem, mindennel elkészültünk. Már csak ezt a laptopot kell bepakolni. És persze aludni is kell még kicsit.
Két hónap Magyarországon. Kicsit furcsa lesz 10 hónapnyi távollét után. Ezer tervem van persze. Az első napokban nem nagyon lesz internet, talán. Ha viszont igen, akkor megírom végre azt a harmadik jejui napot is és lesznek végre képek. És válaszolok a megjegyzésekre is. Ígérem. ;-)
Majd otthonról, Magyarországról! :-)) 8 óra múlva jön értünk a taxi, irány a reptér, majd izgulás a túlsúly miatt (ez elengedhetetlen része az utazásainknak), aztán irány Frankfurt, majd Budapest. Ha minden jól megy, nem tart tovább ez az egész (háztól házig) 21 óránál. Mondhatnám, hogy ez nekem már nagyon rutinos dolog, mivel az elmúlt három évben tízszer is megtettem ezt az utat, de valahogy képtelen vagyok megszokni. A legszörnyűbb az benne, hogy nem tudok aludni a repülőgépen, vagy ha mégis (20-30 percet) , utána mindenem borzasztóan fáj. És hajlamos vagyok arra is, hogy stresszeljem magam a csomagok miatt. Persze ezt elkerülhetném, ha tartanám magam az előírt súlyhoz, de a kézipoggyász valahogy mindig 5-6 kilóval nehezebbre sikeredik az előírtnál. A doktorimhoz készült jegyzeteimet, fénymásolt dolgokat, miegymást cipelgetek szorgalmasan a két kontinens között, mert soha nem tudom, hogy mikor mire lesz majd szükségem, mit akarok esetleg újra elolvasni, ellenőrizni stb. Ezek a papírok nagyon fontosak számomra, ezért csakis a kézipoggyászban vihetem őket. Most jelen pillanatban (szelektálva) 13 kilogrammos "kis" csomagot képeznek.
Régebben nem volt ezzel probléma, mert a kézipoggyászt nem nagyon mérték, de mostanában Magyarországon ugyanúgy fel kell tenni ezeket is a mérlegre, mint a nagy csomagokat, itt Koreában pedig belépéskor egy hostess emelgeti őket, és ha nehéznek találja valamelyik csomagot, akkor meg is méri. Ez a rémálmom, de mégis minden egyes alkalommal vállalom. Csak ilyenkor elviselhetetlen vagyok. Beszállás előtt három órával már nem tudok enni, képtelen vagyok beszélgetni, csak ülök és minden apró dolog miatt robbanok. Utálom nem betartani a szabályokat. Főleg, ha nagy esélye van a lebukásnak. :-)
A lakást előkészítettük a két hónapos bezártságra és a monszunra. Nem volt egyszerű dolog, ráment az egész nap. Megvettük és beüzemeltük a vízfelszívó dobozkákat, erről már kétszer is írtam, most nem fogok újra. Kiettünk a hűtőből és fagyasztóból mindent, amit csak tudtunk. Ezt sikerült olyan módon végrehajtani, hogy az ebédre készített pörköltet tésztával és kenyérrel is ettem egyszerre, hogy minden elfogyjon. Most pedig, hajnali egykor, a konyhában sikerült magamba tömnöm az utolsó pizzaszeletet is. (Igen, még mindig szeretnék leadni két kilót!)
Amit nem tudtunk megenni, azt bepakoltam egy dobozba és levittem az egyik kis pagodába (pihenőhely a lakóparkban), hátha valaki elviszi onnan.
A három szerencsétlen virágom sorsáról sokat elmélkedtem, majd végül a lift mellett kötöttek ki. Senki nincs itt, akit megkérhetnék, hogy locsolja őket (na ez jelenti azt, hogy idegen vagy egy országban), remélem, jó helyre kerülnek. Kettőt már el is vittek, a legnagyobb (kicsit csúnyácska) egyelőre még ott árválkodik.
A konyhában minden fűszert, teát stb. betettem zárható tasakokba. A lisztet és a müzlit gondolkodás nélkül kidobtam, erős emlékeim vannak ugyanis arról a molylepkehadról, amely akkor lepte el a konyhánkat, amikor egy hónapra elmentem meglátogatni a férjemet (akkor még csak barátomat) Franciaországba.
Azt hiszem, mindennel elkészültünk. Már csak ezt a laptopot kell bepakolni. És persze aludni is kell még kicsit.
Két hónap Magyarországon. Kicsit furcsa lesz 10 hónapnyi távollét után. Ezer tervem van persze. Az első napokban nem nagyon lesz internet, talán. Ha viszont igen, akkor megírom végre azt a harmadik jejui napot is és lesznek végre képek. És válaszolok a megjegyzésekre is. Ígérem. ;-)
7 hozzászólás:
Nagyon jó utat nektek!
jó nyaraláááást :-)
(egyszer repültem egy Budapest-Frankfurt-Szöul-Bangkokot, meg vissza, mert az ügynök elszúrta az első jegyemet, és már csak így tudta helyehozni a hibát, nnnaszóval igen erősen azonosulni tudok a problémával. de ha egyszer mindjárt otthon vagytok, akkor gondolom nem számít annyira :-) picikét irigykedek.)
Jó pihenést!
Szeptember elején még Magyarországon leszel?
Csarlakozom a jó kivánságokhoz! Remélem pihenés is lesz a sok könyvtárazás mellett! :)))
A macska harapja meg, hát senki nem képes öntözni azokat a nyamvadt virágokat? Ez azért szomorú, mert ezek szerint mégsem barátságos a koreai az idegenekkel.
Az első pár nap elég gyorsan eltelt (gondolom). Valószínűleg van mit csinálnod, de esetleg a jejui történésekre váróknak is írhatnál pár sort. :)
(én is ide tartozok :) )
Hát, a válaszokkal is rendesen elmaradtam a nyáron. Otthon az van, hogy képtelen vagyok a gép előtt üldögélni. Valahogy túl izgatott vagyok hozzá. Talán azért, mert mindig csak kis időre megyek haza, nyaralni, találkozgatni emberekkel és ügyeket intézni. Nem a lenyugvós időszakom, az tuti.
Talán majd ha végleg hazamegyek, rendeződik ez a dolog, fogok válaszolni is és bejegyzéseket írni. De nem vagyok ebben 100%-osan biztos.
Megjegyzés küldése