falutúra

2008. október 3.

Múlthéten nagy lelkesedéssel számoltam be arról, hogy hétvégén egyetemi kirándulásra megyünk egy kis faluba. Amikor írtam róla, még nem tudtam, hogy jó kis megfázás lakozik bennem, így alaposan meglepődtem, amikor a szombati induláskor már folyt az orrom, fájt a torkom és elég rendesen köhögtem is. Ilyen körülmények között szerintem a legszuperebb kirándulás is rémálommá válik. Hát még a (finoman fogalmazva) nem túl szuper kirándulás! Gyakorlatilag egész nap a túlélésre játszottam, bármi is volt a program, mindig csak azt vártam, hogy jussunk már túl rajta, kezdődjék a következő, aztán menjünk végre haza.

A buszon egyébként csak hatan voltunk külföldiek, a maláj, az afrikai és a két magyar mellett még a szerb és a horvát kolléga merte bevállalni ezt a túrát.
Így jelentős koreai többséggel, sok-sok gyerekkel indultunk útnak.
A programban szereplő dolgok mind-mind megvoltak, de sajnos valahogy nem igazán tudtak lekötni. A krumpliásás tényleg krumpliásás volt, a traktortúra egy büdös traktoron való 10 percnyi zötykölődést jelentett, a kis bocik etetése meg igazán nem olyan dolog, amire rá tudnék csodálkozni.
Legutóbbi állatkertes túrámat is végigtelefonáltam. :-)

A gyerekek aranyosak voltak azért, őket szívesen néztem játék közben. (Mármint ők játszottak, én meg csak ültem a napon és próbáltam jobban lenni.)
Egyébként az Öreg vezette a buszt, ez egy kis félelemmel töltött el, de szerencsére épségben hazaértünk. Bár kicsit lassan. Az Öreget lefotóztuk, így a korábbi bejegyzéseimhez már arc is párosulhat.
A rizssüti receptjét nem szereztem meg, de szerintem annyira rossz íze volt, hogy talán jobb is így. :-)
A képek egyébként nem ennyire szörnyűek, csaltunk kicsit. Sőt! Megkockáztatom, hogy maga a kirándulás sem volt olyan szörnyű, csak éppen nem én voltam hozzá a megfelelő ember.
Ja! És tényleg hoztam haza édesburgonyát, ez afféle jutalom volt az átszenvedett nap után. Másnap meg is főztem, mert nem volt itthon rendes krumpli. Amíg hámoztam, hosszasan meditáltam azon, vajon miért favorizálják ennyire itt ezt a krumplit, de nem tudtam megfejteni. Hámozni borzalmas, felkockázni szinte lehetetlen, mert kemény, de ugyanakkor törik is. Csodálkoztam azon, hogy sérülés nélkül megúsztam az egészet. De ami a legjobb, az ember keze gyantaszerűen ragacsos lesz tőle, amit aztán csak alapos szappanozással lehet lemosni. Az íze meg ugye édeskés...
Szerintem a koreai háziasszonyok szeretik kínozni magukat.
De tegyük félre a negatív véleményeket (amit nehéz, mert még mindig meg vagyok fázva és ez rossz hatással van rám), és élvezzük kicsit a falusi képeket.
Képek a képben!