2009. április 20.
Időnként jól megkapom a magamét itt és máshol is, amiért nem írok. Jogosan persze. Csak hát annyi minden van. Paradox helyzet, olyan sok dolog történik, hogy éppen e miatt nincs időm semmire. A feladatlistám általában 3 A/4-es oldal, amit a múltkor a férjem egy "hát te tiszta hülye vagy!" megjegyzéssel kommentált. Tegnap meg azt mondta, nem a listámmal van a gond, hanem azzal, hogy ha egy dolgot kihúzok, máris felírok helyette valamit. :-)
A sok elintéznivaló ellenére mégis nagyon optimista vagyok mostanában. Telepakoltam az első három 20 kilós dobozt téli ruhákkal, kabátokkal, sálakkal, kesztyűkkel, csizmákkal, beléjük csempésztem néhány könyvet is, hogy ne egyszerre kelljen feladni őket. Most itt várakoznak a dobozok, és amint szerzek erős férfikezeket, mehetnek is a postára. :-)
Tulajdonképpen ez a három doboz hozta meg számomra a nyugalmat. Már egy éve gondolkodom azon, hogyan is lesz ez a költözés, de eddig mindez csak elméleti volt. Most végre beindult a gyakorlati része is. Pakolás közben szép lassan rendezgettem a szekrényekben születő üres helyeket, átcsoportosítottam dolgokat, és közben rájöttem arra, hogy ha betartom a tervet, akkor nem lesz olyan vészes ez az egész egész. A lényeg, hogy a végére már tényleg csak a legszükségesebbek maradjanak.
Vicces volt persze, hogy amíg dobozoltam, félhangosan jól elszórakoztattam magamat ilyenekkel: "Látod, látod, ezt a cipőt is feleslegesen hoztad magaddal! Négy év alatt egyszer sem volt rajtad. Pedig nem is néz ki rosszul. Próbáld csak fel! Na, mindegy, most már küldd haza, aztán majd odaadod valakinek!" Vagy a másik: "Nem is tudom mit képzeltél magadról? Ennyi tanulmányt kihozni jó nagy hülyeség volt. Egyáltalán! Mi a fenének hoztál ennyi könyvet???" Lehet, hogy a végére be fogok kattanni? :-)
Aztán érdekes tanulmányozni azt is, hogy mennyire nehezen válok meg a dolgaimtól. Amikor hajtogatom a ruháimat, a kopott, agyonhasznált itthoni darabok mindig nagy fejtörést okoznak. Nyilvánvaló, hogy felesleges hazavinni őket, többe kerül a szállítás, mint ezek a használt dolgok, amik már adománynak is cikisek lennének. De mégis úgy érzem, túl nagy trauma lenne egyszerre megszabadulni ezektől a ruháktól, és elszakadni Koreától is. Úgyhogy a legtöbb ilyen darab valószínűleg maradni fog. Aztán majd otthon mennek a konténerbe. :-)
Ennyit most a költözésről. A maradék 68 napban lesz még bőven szó róla.
Gyönyörű áprilisunk van. Most épp hajnal óta szakad az eső, és üvölt a szél, de mindez nem számít. Egy hete volt a cseresznyefa fesztivál, most szombaton a királyi esküvői ceremónia, a következő hétvégén pedig a lampionparádés felvonulás lesz. Imádom ezt a hónapot. Már csak ezért az egy hónapért is érdemes itt élni. Képeket most nem nagyon csináltam, de a tavalyiak oldalt megvannak a képgalériában.
A héten középvizsgák vannak, egy hete teszteket gyártok. Ezek az utolsók. Júniusban már csak szóbelit tartok, mert akkor már végképp nem lesz energiám a javításra.
Szombaton jön a nővérem és a kislánya, két hétig maradnak, nagyon szuper lesz. Boldog vagyok, mert megmutathatom a nővéremnek Koreát, a helyet, ami négy éve a mindennapjaim része. Ez nagyon fontos nekem.
Aztán megint lesz Samsung tanítás, májusban kezdődik. Nem lesz egyszerű összehangolni az egyetemi melót és a tanfolyamot, de azért csak megoldom valahogyan.
Szóval így a végére összesűrűsödött minden: költözés, vendégek, tanítás, Samsung-meló, de mindez most így van jól. Ezt végig kell csinálni. Még egyszer, utoljára.
A sok elintéznivaló ellenére mégis nagyon optimista vagyok mostanában. Telepakoltam az első három 20 kilós dobozt téli ruhákkal, kabátokkal, sálakkal, kesztyűkkel, csizmákkal, beléjük csempésztem néhány könyvet is, hogy ne egyszerre kelljen feladni őket. Most itt várakoznak a dobozok, és amint szerzek erős férfikezeket, mehetnek is a postára. :-)
Tulajdonképpen ez a három doboz hozta meg számomra a nyugalmat. Már egy éve gondolkodom azon, hogyan is lesz ez a költözés, de eddig mindez csak elméleti volt. Most végre beindult a gyakorlati része is. Pakolás közben szép lassan rendezgettem a szekrényekben születő üres helyeket, átcsoportosítottam dolgokat, és közben rájöttem arra, hogy ha betartom a tervet, akkor nem lesz olyan vészes ez az egész egész. A lényeg, hogy a végére már tényleg csak a legszükségesebbek maradjanak.
Vicces volt persze, hogy amíg dobozoltam, félhangosan jól elszórakoztattam magamat ilyenekkel: "Látod, látod, ezt a cipőt is feleslegesen hoztad magaddal! Négy év alatt egyszer sem volt rajtad. Pedig nem is néz ki rosszul. Próbáld csak fel! Na, mindegy, most már küldd haza, aztán majd odaadod valakinek!" Vagy a másik: "Nem is tudom mit képzeltél magadról? Ennyi tanulmányt kihozni jó nagy hülyeség volt. Egyáltalán! Mi a fenének hoztál ennyi könyvet???" Lehet, hogy a végére be fogok kattanni? :-)
Aztán érdekes tanulmányozni azt is, hogy mennyire nehezen válok meg a dolgaimtól. Amikor hajtogatom a ruháimat, a kopott, agyonhasznált itthoni darabok mindig nagy fejtörést okoznak. Nyilvánvaló, hogy felesleges hazavinni őket, többe kerül a szállítás, mint ezek a használt dolgok, amik már adománynak is cikisek lennének. De mégis úgy érzem, túl nagy trauma lenne egyszerre megszabadulni ezektől a ruháktól, és elszakadni Koreától is. Úgyhogy a legtöbb ilyen darab valószínűleg maradni fog. Aztán majd otthon mennek a konténerbe. :-)
Ennyit most a költözésről. A maradék 68 napban lesz még bőven szó róla.
Gyönyörű áprilisunk van. Most épp hajnal óta szakad az eső, és üvölt a szél, de mindez nem számít. Egy hete volt a cseresznyefa fesztivál, most szombaton a királyi esküvői ceremónia, a következő hétvégén pedig a lampionparádés felvonulás lesz. Imádom ezt a hónapot. Már csak ezért az egy hónapért is érdemes itt élni. Képeket most nem nagyon csináltam, de a tavalyiak oldalt megvannak a képgalériában.
A héten középvizsgák vannak, egy hete teszteket gyártok. Ezek az utolsók. Júniusban már csak szóbelit tartok, mert akkor már végképp nem lesz energiám a javításra.
Szombaton jön a nővérem és a kislánya, két hétig maradnak, nagyon szuper lesz. Boldog vagyok, mert megmutathatom a nővéremnek Koreát, a helyet, ami négy éve a mindennapjaim része. Ez nagyon fontos nekem.
Aztán megint lesz Samsung tanítás, májusban kezdődik. Nem lesz egyszerű összehangolni az egyetemi melót és a tanfolyamot, de azért csak megoldom valahogyan.
Szóval így a végére összesűrűsödött minden: költözés, vendégek, tanítás, Samsung-meló, de mindez most így van jól. Ezt végig kell csinálni. Még egyszer, utoljára.
2 hozzászólás:
A soraid visszaideztek a pakolassal jaro `fajdalmakat` ;) Bar voltak koztuk igen mokas jelenetek is! Nem irigyellek, hogy egyedul kell osszepakolnod negy ev dolgait es emlekeit, mert tudom, hogy nem egyszeru! Nekem 3 honapig tartott `a koreai gyaszom`, de szerencsere mar elmult, Madrid segitett feloldani!
Vajon visszatertek majd? Mi tervezzuk mindenkepp olyan 3-4 ev mulva, amikor mar Danimano is tobbet tud begyujteni Szulofoldjerol szerzett tapasztalatokat ;) Persze amilyen gyorsan fejlodik az orszag egy csomo uj dolog lesz szamunkra is!
Tovabbi sok szep emlek&elmeny gyujtest addig is es szep tavaszi napokat! + (lelki)erot a pakolgatashoz...Puszi
Ja, nehéz a búcsú.
Hát igen, az ember néha hurcol magával felesleges dolgokat, mert azt hiszi, kelleni fognak.
Megjegyzés küldése