2006. október 27.
Mint tudjuk, Koreában mindenki hajolgat... Én képtelen vagyok ugyanezt tenni. Egyszerűen nem érezném valódinak, mesterkélt lenne, színpadias, hamis. Épp ezen okból nem mutatom a győzelem jelét a fotókon, nem takarom el a szám, ha telefonon beszélek, és bizony ha asztalnál ülök, akkor is kifújom az orrom. Nem vagyok koreai és azt gondolom, ők sem várják el tőlem, hogy ugyanúgy viselkedjem, mint ők.
A diákjaim előttem is meghajolnak, bár csak kicsit, mert én nem vagyok koreai és tudják, hogy ez nálunk nem szokás. És persze azért is csak kicsit (nem áltatom magam), mert még nagyon fiatal vagyok, kezdő.
Nemrégiben egy végzős diák jött, hogy elbúcsúzzon tőlem, mert munkát kapott Magyarországon és sürgősen utaznia is kellett. Amikor indulni készült, az ajtóban még megállt és némán, mélyen meghajolt. Azt hiszem, ezzel azt akarta jelezni, ugyanúgy tisztel, mint a koreai professzorokat. Őszintén meghatódtam.
Ennyit röviden a meghajlásról.
A diákjaim előttem is meghajolnak, bár csak kicsit, mert én nem vagyok koreai és tudják, hogy ez nálunk nem szokás. És persze azért is csak kicsit (nem áltatom magam), mert még nagyon fiatal vagyok, kezdő.
Nemrégiben egy végzős diák jött, hogy elbúcsúzzon tőlem, mert munkát kapott Magyarországon és sürgősen utaznia is kellett. Amikor indulni készült, az ajtóban még megállt és némán, mélyen meghajolt. Azt hiszem, ezzel azt akarta jelezni, ugyanúgy tisztel, mint a koreai professzorokat. Őszintén meghatódtam.
Ennyit röviden a meghajlásról.
1 hozzászólás:
Honnan ered vajon a gyozelem jelenek mutatasa? Itt is nagyon sok keleti diak csinalja ha fotozzak egymast. |krisz|
Megjegyzés küldése