2007. április 29.
Füles blogbejegyzése eszembe juttatta egy régi bűnömet. Mindeddig csendben hallgattam a dologról, de most, 20 hónap elteltével már merek írni róla. Márcsak azért is, mert akivel kapcsolatos, nem tud magyarul, így nem fogja megtudni, mit vétettem ellene. :-)
Az eset a legelső egyetemi munkanapomon történt. Így utólag visszagondolva, nagyon durva, hogy máris valami rosszat csináltam. Azóta sokkal jobban viselkedem.
Szóval az első munkanap. Szeptember, monszun, párás levegő, dögmeleg. Szinte hullaként, időeltolódástól szenvedve érkeztem a tanári szobába, amit előttem két magyar férfi és egy román kolléganő birtokolt. Amikor megérkeztem, azt az információt kaptam, hogy a román kolléganő hazament Romániába végleg, és az egyik magyar lektor szintén (aki helyett én jöttem), így csak ketten leszünk a szobában. Gondoltam, akkor itt az ideje a rendezkedésnek és a takarításnak. Pillanatok alatt felforgattam mindent. A régi magyar lektor íróasztalát örököltem, amiből nemes egyszerűséggel mindent kidobáltam. Ha nem vitte haza, akkor biztos nem kell neki alapon. Majd bepakoltam a saját dolgaimat. Amikor ezzel végeztem, kicsit megpihentem. De hamarosan elkezdett izgatni a felesleges, harmadik íróasztal. Miért van az ott? Nem kellene, hogy foglalja a sok helyet. Rövid idő alatt meggyőztem a kollégámat, hogy meg kellene szabadulnunk tőle. (Milyen fárasztó is lehettem!) Először mindent kidobáltam az asztalból (nem tudom mi nálam ez a dolog???), a román könyveket felraktam a polcra (mert könyvet képtelen lennék kidobni), majd elvitettem a takarítókkal az asztalt is. Ezzel el is telt az első nap.
Aztán jött a második. Egyszercsak nyílik az ajtó... és ott áll a román kolléganő, Roxana. Asztal sehol. Kiderült, hogy visszahívták, mert az új román lektor nem tudott jönni.
Szégyen, nem szégyen, képtelen voltam bevallani neki, mi történt. Kollégámmal (magyar összetartás) megegyeztünk abban, hogy az asztal elvitetését még bevállaljuk, de a papíroktól és egyéb apróságoktól való megszabadulásról mélyen hallgatunk. Szegény Roxana két teljes napon át kereste a fogkeféjét a takarítókon. (Érdekes, hogy a papírjai egyáltalán nem hiányoztak neki.) Én meg majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Rém kellemetlen volt. És persze mindezt még az is tetézte, hogy a román lány nagyon kedvesen bánt velem. Mivel kezdő voltam még, nem nagyon tudtam, mi hol van. (Persze az íróasztaldobáláshoz már elég jól értettem.) Ezért ő készségesen megmutatott mindent, elvitt ebédelni, elmondott fontos információkat. Ahogy teltek a napok, már éppen emiatt nem vallottam be neki a dolgot. Aztán az egész feledésbe merült. Ő hamarosan új irodát kapott. Új íróasztallal...
Én pedig azóta kicsit jobban meggondolom, hogy mit dobok ki.
Mentségeim:
1. Sajnos csak úgy tudok dolgozni, ha rend van körülöttem. Olyan rend, amit én csinálok.
2. Az íróasztalban alig volt valami. Láthatóan Roxána nem ott tárolta a fontos jegyzeteit.
Próbálkozásaim:
Nagyon kedves vagyok mindkét román lektorral.
Érdekesség:
A koreaiak a tanszéki szobákba (nagy történelmi ismeretekről tanúskodva) így osztják be a tanárokat: magyar-román (ez már nincs így, de nem az íróasztalos tettem miatt), szerb-horvát, cseh-szlovák, bolgár-görög. De mi azért mindezek ellenére nagyon békésen éldegélünk egymás mellett. :-)
Az eset a legelső egyetemi munkanapomon történt. Így utólag visszagondolva, nagyon durva, hogy máris valami rosszat csináltam. Azóta sokkal jobban viselkedem.
Szóval az első munkanap. Szeptember, monszun, párás levegő, dögmeleg. Szinte hullaként, időeltolódástól szenvedve érkeztem a tanári szobába, amit előttem két magyar férfi és egy román kolléganő birtokolt. Amikor megérkeztem, azt az információt kaptam, hogy a román kolléganő hazament Romániába végleg, és az egyik magyar lektor szintén (aki helyett én jöttem), így csak ketten leszünk a szobában. Gondoltam, akkor itt az ideje a rendezkedésnek és a takarításnak. Pillanatok alatt felforgattam mindent. A régi magyar lektor íróasztalát örököltem, amiből nemes egyszerűséggel mindent kidobáltam. Ha nem vitte haza, akkor biztos nem kell neki alapon. Majd bepakoltam a saját dolgaimat. Amikor ezzel végeztem, kicsit megpihentem. De hamarosan elkezdett izgatni a felesleges, harmadik íróasztal. Miért van az ott? Nem kellene, hogy foglalja a sok helyet. Rövid idő alatt meggyőztem a kollégámat, hogy meg kellene szabadulnunk tőle. (Milyen fárasztó is lehettem!) Először mindent kidobáltam az asztalból (nem tudom mi nálam ez a dolog???), a román könyveket felraktam a polcra (mert könyvet képtelen lennék kidobni), majd elvitettem a takarítókkal az asztalt is. Ezzel el is telt az első nap.
Aztán jött a második. Egyszercsak nyílik az ajtó... és ott áll a román kolléganő, Roxana. Asztal sehol. Kiderült, hogy visszahívták, mert az új román lektor nem tudott jönni.
Szégyen, nem szégyen, képtelen voltam bevallani neki, mi történt. Kollégámmal (magyar összetartás) megegyeztünk abban, hogy az asztal elvitetését még bevállaljuk, de a papíroktól és egyéb apróságoktól való megszabadulásról mélyen hallgatunk. Szegény Roxana két teljes napon át kereste a fogkeféjét a takarítókon. (Érdekes, hogy a papírjai egyáltalán nem hiányoztak neki.) Én meg majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Rém kellemetlen volt. És persze mindezt még az is tetézte, hogy a román lány nagyon kedvesen bánt velem. Mivel kezdő voltam még, nem nagyon tudtam, mi hol van. (Persze az íróasztaldobáláshoz már elég jól értettem.) Ezért ő készségesen megmutatott mindent, elvitt ebédelni, elmondott fontos információkat. Ahogy teltek a napok, már éppen emiatt nem vallottam be neki a dolgot. Aztán az egész feledésbe merült. Ő hamarosan új irodát kapott. Új íróasztallal...
Én pedig azóta kicsit jobban meggondolom, hogy mit dobok ki.
Mentségeim:
1. Sajnos csak úgy tudok dolgozni, ha rend van körülöttem. Olyan rend, amit én csinálok.
2. Az íróasztalban alig volt valami. Láthatóan Roxána nem ott tárolta a fontos jegyzeteit.
Próbálkozásaim:
Nagyon kedves vagyok mindkét román lektorral.
Érdekesség:
A koreaiak a tanszéki szobákba (nagy történelmi ismeretekről tanúskodva) így osztják be a tanárokat: magyar-román (ez már nincs így, de nem az íróasztalos tettem miatt), szerb-horvát, cseh-szlovák, bolgár-görög. De mi azért mindezek ellenére nagyon békésen éldegélünk egymás mellett. :-)
7 hozzászólás:
mentségemre legyen mondva, hogy csak beazonosíthatóan szemetet dobtam ki (2004-es holmik, csótányhullák, stb), ami gyanús, az maradt, viszont én is tényleg mindent rá fogok fogni a takarítókra, ha baj van :-D
Hát ez szép... szegény takarítókra fogni mindent... :)
Ha csótányhullák voltak a fiókokban, akkor tényleg nem lehettek ott fontos papírok...
Roxana - ez gyakori román név? (Komolyan kérdezem!)
off: javaslat: a regisztrált (!) felhasználóknak a hozzászólásírásnál ne kelljen a catpcha mezőt kitülteni... talán nem csak az én kényelmemet szolgálná :)
Általában halogatom a rendrakást. Ahol meg dolgoznak hullik a forgács. Csakhogy közeledik az adóbevallás határideje. Ahhoz meg nem árt, ha rendben megvannak az igazolások. Talán nem dobtam ki semmit közülük. (zhaomen: a regisztráltak közt is vannak spammerek, :( ..
Hát én reggel óta mosolygok ezen a bejegyzéseden. Ugyan semmit nem tudok hozzá tenni, de nem kétséges, hogy a helyzetedben én is hasonlóan cselekedtem volna, magamat ismerve, de azt mindenképp le akartam írni, hogy nagyon nagyon jót derültem az íráson :D
Ebből is szerintem kijön a magyar individualizmus, pont amiről tegnap beszélgettünk ;)
Tanács: szabadulj meg hasonlóképpen más 'korábban elkövetett tetteidtől' is, ezzel tisztázva lelkiismeretedet - és persze nem utolsó sorban a mi legnagyobb örömünkre is szolgálna. El kell egy kis kacagás mindenkinek :)
(P.S. ez a kód engem is nagyon zavar, mert sokszor csak negyedjére fogadja el, amit írok...)
Bocsánat a késlekedésért! Próbálok szépen sorjában válaszolni.
Füles! Hidd el, hogy én is azért dobtam ki a papírokat, mert nem tűntek nagyon értékesnek. :-) A fogkefe sem... Egyébként ha én csótányokat találtam volna, akkor meg sem néztem volna semmi mást. Minden landolt volna a kukában. :-)
zhaoman! A nővérem 3-4 éve Romániában dolgozik. Elmondása szerint neki eddig két Roxana nevű alkalmazottja volt, pedig legalább 100 nő dolgozott a cégénél. Tehát annyira nem túl gyakori ez a név. Érdekes, hogy tőletek kéri a betűk beírását a rendszer. A férjemtől pl. nem. Én átállítanám, de nem tudom, hogy kell. :-) A "rendszergazdám" pedig nem ajánlja. :-) És ő a főnök ebben.
Vera! Azért nem vagyok én annyira rossz. Nem dobom ki minden héten valaki holmiját. De ha valami eszembe jut (és publikálható), akkor majd megírom. Azt hiszem, lógok még egy-két gyerekkori alattomos tettem megírásával. :-)
A kódokért bocsi!
giuseppe! Na igen, van egy mondás: az okos ember a káoszban is eligazodik, rendre csak a hülyének van szüksége. Nos, én talán nem vagyok annyira okos. Tényleg kell a rend, hogy nyugodtan tudjak dolgozni.
Köszi mindenkinek az észrevételeket! m.
Megjegyzés küldése