2007. május 1.
Megfigyeléseim szerint a koreai gyerekek sokkal strapabíróbbak, mint magyar társaik. Ennek oka az lehet, hogy egészen másképp nevelik őket. Egy magyar anya (bár szeretne mindent megadni a gyerekének), a gyerek születésétől fogva bizonyos szabályrendszer szerint próbál eljárni. Igyekszik pontosan betartani az étkezéseket, figyel arra, hogy mindig ugyanakkor kerüljön sor a fürdetésre, nem szereti, ha váratlan események felborítják a kisbaba napirendjét. Persze minden anya más, de valamiféle szabályszerűség mindegyikük nevelésében észrevehető. Mint ahogy az is, ahogy próbálják mindentől megóvni a babájukat, aggódnak, hogy megfázik, baja esik. Ha pedig nem ilyenek, akkor általában éles és kritikus megjegyzésekre számíthatnak másoktól. Ahogy nő a gyerek, a szabályok egyre gyengülnek. Épp ezért minden gyerek felnőtt akar lenni, hiszen azt képzeli, akkor majd bármit megtehet. És ez tulajdonképpen így is van valamennyire.
Koreában a helyzet éppen fordított. A kisgyerekeknek sokkal többet megengednek, mint nálunk, nem féltik őket annyira, legalábbis nekem nagyon úgy tűnik. De ahogy nőnek, egyre több elvárásnak kell megfelelniük. Amikor pedig felnőtté válnak, rengeteg kötelezettségnek kell eleget tenniük, tisztelniük kell a társadalom sok-sok szabályát. Ha nem teszik, a társadalom hamar kiveti őket magából.
A jellemzésem kissé elnagyolt, ellenpélda természetesen van itt is-ott is, de a lényeg azért valami ilyesmi. Mindezt csak azért írtam le, mert az itteni gyerekeket (is) nagyon szeretem, és sok időt töltök azzal, hogy kitaláljam, megfigyeljem, hogyan is nevelik őket, miért viselkednek úgy, ahogyan. Ahogy látom, szinte mindent megengednek nekik. Édességet, csokit majszolnak folyamatosan. Még éjjel is az utcán mászkálnak a szüleikkel. Az étteremben egy szőnyegen alszanak a földön, amíg a nagyok beszélgetnek és vacsoráznak. (Ne feledjük, padlófűtés és földönülés van!) A felnőttek magukkal viszik őket a hosszú és fárasztó bevásárlásokra is. Ha hisztiznek, a szülők mindezt vagy apatikusan, vagy nagy lelki nyugalommal szemlélik. Nem próbálnak mindent megtenni, hogy megnyugtassák a gyereket. Csak ritkán látom, hogy megszidnák őket. Bántalmazásnak pedig még soha nem voltam szemtanúja. A gyerekek szerintem sokat vannak itt felügyelet nélkül is. Legalábbis sokkal fiatalabbak, amikor már egyedül kiengedik őket az utcára. Persze ez azért is lehet így, mert itt kevésbé kell tartani attól, hogy valaki bántja majd őket, azonkívül a koreai társadalom nagyon odafigyelő. Az idegen, bóklászó gyerekek is szemmel vannak tartva a járókelők által. Kis életük tehát nem annyira szabályokkal teli, mint a magyar gyerekeknek. Ennek ellenére mégis nagyon jól viselkednek. Ritkán látom, hogy hisztiznének (leginkább csak vásárláskor a játékoknál, de ez természetes), általában jól viselik a fárasztó gyaloglást, buszra várást, mindennapokat. Hamar megtanulják, hogy tisztelniük kell a felnőtteket. Mindenkit. Ennek persze megvan a magyarázata. A szülők, bármennyire is szabadon nevelik a kicsiket, azt azért nem mulasztják el, hogy kezükkel lenyomják a gyerek buksiját (köszönés gyanánt), ha ismerős felnőttel találkozik. Ugyanígy tesznek, ha a gyereknek meg kell köszönnie valamit. A kicsik persze ugyanezt a viselkedést a nagyoktól is ellesik, tehát azért tanulják meg ilyen gyorsan. Nagyon pozitív és szeretetreméltó vonásuk ez. Az én magyar szívemet könnyen meghódítják. :-)
Ami miatt mindezt leírtam... Néhány fotó. Koreai gyerekekről, amint épp egy szökőkútnál fürdőznek. Egy meleg, de azért nyáriasnak egyáltalán nem mondható, áprilisi napon. És, hogy mit akarok ezzel bizonyítani? Hogy kedvesek, szépek, aranyosak. És, hogy olyan dolgokat is megengednek nekik, amit nálunk, otthon csak a nyári kánikulában, nagy adag száraz váltóruha mellett engednek meg a szülők. (A további képek a fotóra kattintva elérhetők.)
Ha mindez nem lenne elég meggyőző, ajánlom mindenki figyelmébe a fotógalériámból a busani képeket. Van két fotó, ahol csuromvizes gyerekek futkároznak a tengerparton. Februárban... És voltak ott még jópáran, nem csak ez a kettő. Én fáztam helyettük...
Vajon azért strapabírók, mert edzettek, és a szülők nem féltik őket a betegségektől? Vagy azért nem betegek, mert természetüknél fogva erősebbek, mint európai társaik? Talán ez is, az is igaz egy kicsit.
Koreában a helyzet éppen fordított. A kisgyerekeknek sokkal többet megengednek, mint nálunk, nem féltik őket annyira, legalábbis nekem nagyon úgy tűnik. De ahogy nőnek, egyre több elvárásnak kell megfelelniük. Amikor pedig felnőtté válnak, rengeteg kötelezettségnek kell eleget tenniük, tisztelniük kell a társadalom sok-sok szabályát. Ha nem teszik, a társadalom hamar kiveti őket magából.
A jellemzésem kissé elnagyolt, ellenpélda természetesen van itt is-ott is, de a lényeg azért valami ilyesmi. Mindezt csak azért írtam le, mert az itteni gyerekeket (is) nagyon szeretem, és sok időt töltök azzal, hogy kitaláljam, megfigyeljem, hogyan is nevelik őket, miért viselkednek úgy, ahogyan. Ahogy látom, szinte mindent megengednek nekik. Édességet, csokit majszolnak folyamatosan. Még éjjel is az utcán mászkálnak a szüleikkel. Az étteremben egy szőnyegen alszanak a földön, amíg a nagyok beszélgetnek és vacsoráznak. (Ne feledjük, padlófűtés és földönülés van!) A felnőttek magukkal viszik őket a hosszú és fárasztó bevásárlásokra is. Ha hisztiznek, a szülők mindezt vagy apatikusan, vagy nagy lelki nyugalommal szemlélik. Nem próbálnak mindent megtenni, hogy megnyugtassák a gyereket. Csak ritkán látom, hogy megszidnák őket. Bántalmazásnak pedig még soha nem voltam szemtanúja. A gyerekek szerintem sokat vannak itt felügyelet nélkül is. Legalábbis sokkal fiatalabbak, amikor már egyedül kiengedik őket az utcára. Persze ez azért is lehet így, mert itt kevésbé kell tartani attól, hogy valaki bántja majd őket, azonkívül a koreai társadalom nagyon odafigyelő. Az idegen, bóklászó gyerekek is szemmel vannak tartva a járókelők által. Kis életük tehát nem annyira szabályokkal teli, mint a magyar gyerekeknek. Ennek ellenére mégis nagyon jól viselkednek. Ritkán látom, hogy hisztiznének (leginkább csak vásárláskor a játékoknál, de ez természetes), általában jól viselik a fárasztó gyaloglást, buszra várást, mindennapokat. Hamar megtanulják, hogy tisztelniük kell a felnőtteket. Mindenkit. Ennek persze megvan a magyarázata. A szülők, bármennyire is szabadon nevelik a kicsiket, azt azért nem mulasztják el, hogy kezükkel lenyomják a gyerek buksiját (köszönés gyanánt), ha ismerős felnőttel találkozik. Ugyanígy tesznek, ha a gyereknek meg kell köszönnie valamit. A kicsik persze ugyanezt a viselkedést a nagyoktól is ellesik, tehát azért tanulják meg ilyen gyorsan. Nagyon pozitív és szeretetreméltó vonásuk ez. Az én magyar szívemet könnyen meghódítják. :-)
Ami miatt mindezt leírtam... Néhány fotó. Koreai gyerekekről, amint épp egy szökőkútnál fürdőznek. Egy meleg, de azért nyáriasnak egyáltalán nem mondható, áprilisi napon. És, hogy mit akarok ezzel bizonyítani? Hogy kedvesek, szépek, aranyosak. És, hogy olyan dolgokat is megengednek nekik, amit nálunk, otthon csak a nyári kánikulában, nagy adag száraz váltóruha mellett engednek meg a szülők. (A további képek a fotóra kattintva elérhetők.)
Vajon azért strapabírók, mert edzettek, és a szülők nem féltik őket a betegségektől? Vagy azért nem betegek, mert természetüknél fogva erősebbek, mint európai társaik? Talán ez is, az is igaz egy kicsit.
2 hozzászólás:
csodalatos, hogy ezt mind "eszrevetted" es leirtad ide :)
nagyon jok a kepek.
Köszi!
m.
Megjegyzés küldése