2008. november 14.
2008. november 13. csütörtök
A bent töltött napok számát a karomon lévő tűszúrások után számolom. :-) Ma viszonylag nyugis reggelünk volt, a néni megértette a „nem kérünk reggelit” dolgot, így hétkor csak azért rontott be, hogy kiürítse a szemetesünket. És akkor megtörtént a csoda! Rám nevetett, vagy legalábbis nevetett. Amikor megfordultam az ágyban, halkan nyögdécseltem. Ekkor megkérdezte az Istvánt (velem nem nagyon kommunikál), hogy azért adok-e ki ilyen hangot, mert fáj valamim. Megnyugtattuk, hogy semmi komoly. És akkor nevetett. Mégiscsak van szíve! Komolyan hiszem, hogy meg tudna szeretni, ha kicsit hosszabb ideig maradnék bent. De azért csak e miatt nem szeretnék. :-)
Az infúzióállásunk eddig 2-1, az István javára. Ez azt jelenti, hogy eddig kétszer ő nyert, egyszer pedig én, már ami a gyorsaságot illeti. Kíváncsi vagyok, holnap egyenlítek-e.
A fizikoterápiás fickó a rendelőben ma nagyon elemében volt, és alaposan megijesztgetett, hogy engem is akupunktúrával fog kezelni, mint a mellettem fekvő öreg nénit. Jókat kacagott, amikor látta a félelmet és a tiltakozást a szememben. A nő derekában kb.20 tű volt, azokra pedig valamiféle elektródákat csíptettek. Elég félelmetes látvány volt.
Az István EKG eredménye mégsem annyira rossz. Azt mondták, nem kell megismételni, de majd valamikor vizsgáltassa ki a dolgot. Ennyiben maradtunk.
A délután szörnyű volt. Átvittek minket egy másik kórházba, hogy megcsinálják az MRI vizsgálatot. Életem egyik legszörnyűbb 20 perce volt. Nem nagyon vagyok klausztrofóbiás, de amikor betoltak a csőbe, az első 2 percben komolyan azt hittem, hogy sikítani, üvölteni és dörömbölni fogok. Csak úgy tudtam kibírni, hogy mindenféle mondatokat mondogattam magamban, úgy hogy közben ne is tudjak gondolkodni. Kb. négyszer voltam holtponton, amikor alig tudtam lenyugtatni magamat.
Azt végig tudtam, hogy ezt az István nem fogja kibírni. Elég jól ismerem már ahhoz, hogy tudjam, ezt nem neki találták ki. Így is lett. 20 másodpercig bírta kb. Nem is tudom, egyáltalán hogy gondolhattuk, hogy belevág az ő klausztrofóbiájával.
Nekem volt még CT-m is, a mellkas fájdalmam miatt. Holnap lesznek eredmények.
Vacsorára megint gulyást kaptunk, kimcsivel, rizzsel, és tojással. :-) Elég érdekes kombináció, de nekünk már fel sem tűnik.
Estére kaptunk 3 óra kimenőt, hogy találkozni tudjunk magyar barátunkkal, Balázzsal, aki Japánból ugrott át, hogy meglátogasson bennünket. Amikor a repjegyét vette, még egyikünk sem gondolta, hogy ilyen furára sikeredik ez a látogatás. Megmutattunk neki mindent a lakásban, elláttuk tanácsokkal, kulcsokkal, telefonnal, holnap meg egy diákom megmutatja neki a belvárost. Remélhetőleg szombaton már mi is vele tarthatunk. Vicces volt, hogy este 11-kor ő otthon maradt a lakásunkban, mi meg visszaindultunk a kórházba, mert letelt a kimenőnk. Tiszta katonaság az egész.
A holnapi nap fontos lesz, mert valószínűleg kiderül, hogy mikor mehetünk haza. Most alszom, kimerítő nap volt. Egy dolog biztos: egy kórházban, a látszat ellenére, egyáltalán nem lehet pihenni.
A bent töltött napok számát a karomon lévő tűszúrások után számolom. :-) Ma viszonylag nyugis reggelünk volt, a néni megértette a „nem kérünk reggelit” dolgot, így hétkor csak azért rontott be, hogy kiürítse a szemetesünket. És akkor megtörtént a csoda! Rám nevetett, vagy legalábbis nevetett. Amikor megfordultam az ágyban, halkan nyögdécseltem. Ekkor megkérdezte az Istvánt (velem nem nagyon kommunikál), hogy azért adok-e ki ilyen hangot, mert fáj valamim. Megnyugtattuk, hogy semmi komoly. És akkor nevetett. Mégiscsak van szíve! Komolyan hiszem, hogy meg tudna szeretni, ha kicsit hosszabb ideig maradnék bent. De azért csak e miatt nem szeretnék. :-)
Az infúzióállásunk eddig 2-1, az István javára. Ez azt jelenti, hogy eddig kétszer ő nyert, egyszer pedig én, már ami a gyorsaságot illeti. Kíváncsi vagyok, holnap egyenlítek-e.
A fizikoterápiás fickó a rendelőben ma nagyon elemében volt, és alaposan megijesztgetett, hogy engem is akupunktúrával fog kezelni, mint a mellettem fekvő öreg nénit. Jókat kacagott, amikor látta a félelmet és a tiltakozást a szememben. A nő derekában kb.20 tű volt, azokra pedig valamiféle elektródákat csíptettek. Elég félelmetes látvány volt.
Az István EKG eredménye mégsem annyira rossz. Azt mondták, nem kell megismételni, de majd valamikor vizsgáltassa ki a dolgot. Ennyiben maradtunk.
A délután szörnyű volt. Átvittek minket egy másik kórházba, hogy megcsinálják az MRI vizsgálatot. Életem egyik legszörnyűbb 20 perce volt. Nem nagyon vagyok klausztrofóbiás, de amikor betoltak a csőbe, az első 2 percben komolyan azt hittem, hogy sikítani, üvölteni és dörömbölni fogok. Csak úgy tudtam kibírni, hogy mindenféle mondatokat mondogattam magamban, úgy hogy közben ne is tudjak gondolkodni. Kb. négyszer voltam holtponton, amikor alig tudtam lenyugtatni magamat.
Azt végig tudtam, hogy ezt az István nem fogja kibírni. Elég jól ismerem már ahhoz, hogy tudjam, ezt nem neki találták ki. Így is lett. 20 másodpercig bírta kb. Nem is tudom, egyáltalán hogy gondolhattuk, hogy belevág az ő klausztrofóbiájával.
Nekem volt még CT-m is, a mellkas fájdalmam miatt. Holnap lesznek eredmények.
Vacsorára megint gulyást kaptunk, kimcsivel, rizzsel, és tojással. :-) Elég érdekes kombináció, de nekünk már fel sem tűnik.
Estére kaptunk 3 óra kimenőt, hogy találkozni tudjunk magyar barátunkkal, Balázzsal, aki Japánból ugrott át, hogy meglátogasson bennünket. Amikor a repjegyét vette, még egyikünk sem gondolta, hogy ilyen furára sikeredik ez a látogatás. Megmutattunk neki mindent a lakásban, elláttuk tanácsokkal, kulcsokkal, telefonnal, holnap meg egy diákom megmutatja neki a belvárost. Remélhetőleg szombaton már mi is vele tarthatunk. Vicces volt, hogy este 11-kor ő otthon maradt a lakásunkban, mi meg visszaindultunk a kórházba, mert letelt a kimenőnk. Tiszta katonaság az egész.
A holnapi nap fontos lesz, mert valószínűleg kiderül, hogy mikor mehetünk haza. Most alszom, kimerítő nap volt. Egy dolog biztos: egy kórházban, a látszat ellenére, egyáltalán nem lehet pihenni.
5 hozzászólás:
Tudod mi jutott eszembe. A néni a Jang Geum. Úgyis meg akartátok nézni a parkot.
Martalóc
De tényleg. Főz is nektek, meg az egészségügyhöz is köze van.
Ez tetszik! Bár... ha látnád ezt a nénit, biztos te sem gondolnád ezt komolyan. Ma reggel váltás volt, egy másik néni volt ügyeletben. Gondolom hetenként váltanak. Ez nagyon kis kedves, mosolygós nénike. Azt hiszem, rossz héten baleseteztünk. :-)
Egy piros hajú külföldit, aki még beteg is - lássuk be - egyáltalán nem lehetett könnyű megszokni. :)
Na ja, igazi beteg csodabogár. Pedig annyira igyekeztem! :-)
Megjegyzés küldése